Statisztika
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Főoldal » 2012 » Április » 4 » Kinizsi toborzó
00:36:01 Kinizsi toborzó |
 "Mikoron minden vitéz ott toborzót járna, inték az vitézek Kinizsi Pált is, hogy ő is megmutatná az ő diadalmos vigasságát. Felszekellék ez okáért, és ott hátára tévé a kezét, a fogaival felharapa a földről egy nagy töröknek holttestét, és azt szájába hordozván, sokáig ott táncola véle az hősek közett, melyet erősen csodálják vala, mind az hősek, mondván: Herkulesnek is elég gondja volna ezt művelni." olvashatjuk Heltai Gáspár közel egy évszázadoddal később írt Krónikájában, arról az emberről, aki a fáma szerint egyszerű molnárlegényből küzdötte fel magát Mátyás birodalmának délvidéki főkapitányává. A katonai ranghoz közjogi méltóság is járult: a bácsi, bihari és temesi főispánság. Bár élete harcmezőn telt el (végig küzdötte királyának cseh, osztrák és lengyel hadjáratait, a déli végeken úgyszólván mindennapos csatározásokról nem is beszélve), mégis a sors úgy hozta, hogy némiképp hozzá méltatlanul, szélütés vitte el. Vele ki is halt a Kinizsi család. Visszatérve az 1479. október 13-i kenyérmezei csatára, illetve Kinizsi toborzó táncára, elmondatjuk, hogy Mátyás az esemény után 11 nappal részletesen tájékoztatta az európai udvarokat a fényes győzelemről. Magától értetődően, ezekben a levelekben nem tesz említést a táncról. De említ a Mátyás által 1486-ban (tehát az esemény után) udvarában hívott Antonio Bonfini, abban a Rerum Decades Ungaricarumban, amit 1496-ban fejezett be. Heltai is - mint láttuk - leírta, éppen Bonfini munkáját használva forrásként, ahonnan a csata lezajlását és magát a tánc leírását szinte szóról szóra magyarította. Hosszú, viszonylag teljes hallgatás következett a századok során, ám egyszerre csak - valószínűleg Heltai nyomán - minden magára valamit is adó 19. századi historikus írni kezd róla. Mégpedig elítélően kommentálva. Íme csupán néhány példa: Nagy Iván, az 1859-ben Pesten kiadott Magyarország családai című hatkötetes monumentális munkájában megjegyzi, hogy Legszebb babért szerzett (Kinizsi) a kenyérmezei diadal által, mely után azonban azt is tevé, hogy a törökhullát fogai közé fogva, azzal táncolt. Kerékgyártó Árpád, az 1882-ben megjelent Magyarország emléklapjai című kötetében még mérsékelten fogalmaz, de a hangsúlyt a dőzsölésre, s nem a hős csodálatraméltó erejére teszi: De 8000 bajnok életében került a győzelem a magyaroknak is, kik a csatamezőn tartották az estebédet, melynél a törökök hullái pótolták az asztalok hiányt, és a tábori dalnokok az ősök vitézi tetteit magasztalták, Kinizsi pedig a fogaival felkapott vaskos török hullájával lejtette a tomboló toborzót. Nagy Gyula az 1890-ben, Nagybecskereken megjelent, A török birodalom története című könyvében mér sokkal kíméletlenebbül ír: Állítólag 30 ezer ozmán hulla födé a csatatárt, melyen a győztes magyar had vitéz parancsnoka, Kinizsi Pál (NB:Kinizsi csak a temesi segédhadak parancsnoka volt, a magyar sereg nagyobbik részét kitevő erdélyi hadat az akkori vajda, ecsedi Báthory István vezette) azon emlékezetes toborzót járta volna, mely ha valójában megtörtént, a különben kitűnő férfiúnak barbárságáról tenne bizonyosságot. A 20. századi történészek sorra elhagyták a jelent megemlítését, olyannyira, hogy a század második felében még a gyermekeknek szánt, a korral, az ütközettel, vagy éppen magával Kinizsivel foglalkozó ismeretterjesztő művek is szemérmesen hallgatnak róla. Így például a Besnyő Miklós tollából 1968-ban megjelent Történetek a középkorból, vagy újabban (1992) a Varga Domonkos által írt A mogyeriektől Mohácsig. Kár lenne pedig, ha gyermekeink történelmi tudatából kiveszne a költészet. |
|
|
| Összes hozzászólás: 0 | |
