Isten,áldd meg a magyart,
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozmán vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött s felé
Kard nyúl barlangjában,
Szerte nézett, s nem lelé
Honját a hazában,
Bércre hág, és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger felette.

Vár állott, most kőhalom;
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virúl
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvánk hő szeméből!

Szánd meg, isten, a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Hazádnak rendületlenül
Légy híve, oh magyar;
Bölcsőd az s majdan sírod is,
Mely ápol s eltakar.

A nagy világon e kívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Ez a föld, melyen annyiszor
Apáid vére folyt;
Ez, melyhez minden szent nevet
Egy ezredév csatolt.

Itt küzdtenek honért a hős
Árpádnak hadai;
Itt törtek össze rabigát
Hunyadnak karjai.

Szabadság! itten hordozák
Véres zászlóidat,
S elhulltanak legjobbjaink
A hosszú harc alatt.

És annyi balszerencse közt,
Oly sok viszály után,
Megfogyva bár, de törve nem,
Él nemzet e hazán.

S népek hazája, nagy világ!
Hozzád bátran kiált:
"Egy ezredévi szenvedés
 Kér éltet vagy halált!"

 Az nem lehet, hogy annyi szív
Hiába onta vért,
S keservben annyi hű kebel
Szakadt meg a honért.

Az nem lehet, hogy ész, erő,
És oly szent akarat
Hiába sorvadozzanak
Egy átoksúly alatt.

Még jőni kell,még jőni fog
Egy jobb kor, mely után
Buzgó imádság epedez
Százezrek ajakán.

Vagy jőni fog, ha jőni kell,
A nagyszerű halál,
Hol a temetkezés fölött
Egy ország vérben áll.

S a sírt, hol nemzet sűlyed el,
Népek veszik körul,
S az emberek millióinak
Szemében gyászkönny ül.

Légyhíve rendületlenül
Hazádnak, oh magyar:
Ez éltetőd, s ha elbukál,
Hantjával ez takar.

A nagy világon ekívül
Nincsen számodra hely;
Áldjon vagy verjen sors keze:
Itt élned, halnod kell.

Bánk Bán (opera) : Hazám,hazám - dalszöveg

Mint száműzött, ki vándorol
A sűrű éjen át,
S vad förgetegben nem lelé
Vezérlő csillagát,
Az emberszív is úgy bolyong,
Oly egyes-egyedül,
Úgy tépi künn az orkán,
Mint az önvád itt belül.
Csak egy nagy érzés éltetett
Sok gond és gyász alatt,
Hogy szent hazám és hős nevem
Szeplőtlen megmarad.
Most mind a kettő orvosra vár,
S míg itt töprenkedem,
Hazám borítja szemfödél
S elvész becsületem!

Hazám, hazám, te mindenem!
Tudom, hogy mindenem neked köszönhetem.
Arany mezők, ezüst folyók,
Hős vértől ázottak, könnytől áradók.
Sajgó sebét felejti Bánk,
Zokog, de szolgálja népe szent javát.

Magyar hazám, te mindenem!
Te érted bátran meghalok,
Te Szent Magyar hazám!


az utolsó három sor másik változata:

Magyar hazám, megáldalak!
Szép érted élni, érted halni,
Te hős magyar hazám!

Bánk bán (opera) : Tiborc panasza (dalszöveg)

A duettek kékkel kiemelve

TIBORC: Nagyúr!Bánk, jó napot…

BÁNK:Útonálló! 

TIBORC:Meglátszik arcomon… 

BÁNK: Nincs hát becsület a földszínén? 

TIBORC: Már ebben én is sokat kétkedém.

BÁNK: Kihalt az emberség s a tisztesség? 

TIBORC: Kerestem munkát, s nem lelék!

Mert a Meránok,jól emlékezem,

Mikor magyar hazánkba jöttenek,

Kitúrták innen a becsületet.

Én is gazember lennék szívesen,

De már késő, megőszült a fejem. 

BÁNK: Haramja légy, úgy segíts a bajon! 

TIBORC: Csupán Isten segíthet bajomon…

Nagyúr! Hallgass rám! 

BÁNK:Szegény, szegény magyar hazám… 

TIBORC:Tanítóm az éhség,

Mely lopni kényszerít…

Először ma éjjel

Próbálkoztam itt.

Mert aggott nőm beteg,

A lélek tartja csak.

Sok gyermekem ha sír,

Nincs betevő falat.

Miként adjak segélyt?

Úgy törtem ősz fejem,

Besompolyogtam éjjel

A várba csöndesen…

Mind tárva,nyitva leltem

A sok királyi termet,

A bor patakban folyt…

Daloltak, zene zengett…

Gondoltam találok ott

Hulladékokat,

S végre majd jól tartom

Éhes családomat.

Egy tálra…rátevém…kezemet…

Megfogtam…ah…

De Isten látja fenn

Az égben szívemet:

A lelkiösmeret

 Nem vitt rá engemet! 

BÁNK: De Isten látja fenn

Az égben szívedet,

A lelkiösmeret

Nem vitt rá tégedet! 

TIBORC: De Isten látja fenn

Az égben szívemet,

A lelkiösmeret

Nem vitt rá engemet! 

BÁNK: Hazudsz te is, mint minden az ég alatt,

Testvér a testvért, férjet a nő elad! 

TIBORC: Kihez beszél? 

BÁNK: A hűség? Bárgyú kísértetmese,

 Mit még nem látott soha senki se!

TIBORC: Nem értem őt.

Édes teremtő Istenem,

Hozzám beszél, én azt hiszem.

Pedig csak ébren álmodik,

Mint az, kit téboly háborít.

BÁNK: Oly vádoló e bús panasz,

Ne hidd, hogy Bánk nem hallja azt.

De önnönkínom úgy zokog,

Hogy szánni embert nem tudok!

TIBORC: Igen,nagyúr megtudtam én

Váratlan visszajöttödet…

És utánad sompolyogtam…

Ó,segíts rajtunk,

Ha lehet, ha még lehet!

BÁNK:Ó, szegény hazám! 

TIBORC: Nagy itt a baj, hol kezdjem el?

Kínokkal teljes a kebel.

Mi koldusok vagyunk…

Bejöttek a merániak,

S mindenünkből kifosztanak.

Hát még Nagyasszonyunk!

Cifra márványházakat építtet,

S rossz kunyhónk alatt mi szinte megfagyunk.

Őnála vigalom,

Hegyen,völgyön lakodalom,

Mindig tivornya,táncolás.

Nálunk nyomor sínség alatt

A szív csaknem kettészakad.

BÁNK:Megölt hazám, tetemre hív,

De félbosszút állni Bánk! 

TIBORC: Szép földeinkből berkeket csinálnak,

  Ott unalomból hetekig vadásznak.

S mi hogyha olykor

Vadgalambra szert tehetünk,

Tömlöcre sújtanak.

BÁNK: Tűrjed békével, jobbágy sorsodat!

TIBORC: A szegény csak arra van teremtve,

Életét,hogy kínosan leélje,

Végre a sírt ő is megleli!

BÁNK: Sebhely díszíti homlokod!

TIBORC: Nagyúr!

Az már régente volt,

Ifjú korodnak hajnalán,

Zárában,borzasztó csatán

Egy velencei orgyilkos

Akart téged atyáddal kivégezni…

De én!…

Hagyjuk ezt…régen volt…

Szót sem érdemel…

BÁNK: Te hű Tiborc, megmentéd életem!

TIBORC: Ó,Bánk, nagyúr, hát rám emlékezel:

BÁNK: Be szép is volt a hősi harc,

Megújul szívem s feldobog,

Tiborc, te nem vagy védtelen.

Ha Isten engem megsegít,

Letörlöm népem könnyeit,

Szegények pajzsa én leszek,

Megváltom árva népemet.

Derék Tiborc, ki hű maradt,

Falunkba vidd a hírt magad…

Hogy új napfénye virrad ránk:

„Még él és harcol Bánkapánk!” 

TIBORC: Be szép is volt a hősi harc,

 Be jó,hogy rá emlékezel!

Megújul szívem s feldobog,

Tiborc most majd gyógyírra lel.

Ha Isten minket megsegít,

Letörlöd néped könnyeit…

Szegények pajzsa úgy leszel,

Megváltod árva, koldus népedet.

Tiborc, ki mindig hű maradt,

Faludba visz most hírt maga,

Hogy új napfénye virrad ránk:

„Még él és harcol Bánkapánk!”