Magyarországról dióhéjban - A tatárjárás


A tatárjárás az Európa elleni mongol inváziót, ezen belül Magyarország 1241-42-es megszállását jelenti. A mongolok támadása a 13. századi Európa történelmének egyik meghatározó eseménysorozata volt. A magyarországi pusztítást leíró egyik fő forrás Rogerius mester, váradi kanonok műve, a Siralmas ének.
A magyar történetírás a „tatárjárás” kifejezést alkalmazza az Arany Horda (krími tatárok) által elkövetett későbbi betörésekre is. A mongolokat a magyar történetírók tévesen tatároknak nevezték, mivel a Fekete-tengertől északra élő türk nyelvű népcsoportok egy része behódolt a mongoloknak, felvette az egyik mongol törzs, a ta-ta nevét, és segédnépként részt vett a mongolok hadjárataiban. A tatárjárások borzalmait és a lakosság felháborodását jól tükrözi a magyar népnyelv, amely a tatár népnév elé gyakran tette oda a kutyafejű jelzőt.
Az orosz-kipcsák (kun) hadak 1223-ban a Kalka-menti csatában vereséget szenvedtek a mongoloktól. Ekkor a kunok tömegesen menekültek nyugatra, és a mai Moldvában, a Keleti-Kárpátok lejtőin telepedtek le. 1224-ben II. András király kiűzte a Barcaságból az 1211-ben letelepített, de túlságosan önállósulni akaró Német Lovagrendet, így a Kárpátok kanyarulatában lévő Bodzai szoros és Törcsvári hágó ideiglenesen védelem nélkül maradtak. A mongolok elől menekülő kun törzsek számára II. Endre magyar király és Róbert esztergomi érsek 1227-ben megalapította Milkóban a milkói püspökséget. A megkeresztelt kunok azonban nem vállalták az ország határainak védelmét, ezért Béla király 1239-ben az ország belsejében adott nekik menedéket.
A magyar Julianus barát 1235-ben elérte a volgai bolgárok országát és keleten maradt magyarokat meglátogatva hírt hozott IV. Béla királynak a készülő mongol támadásról.
A volgai bolgár főurak nem tudtak egységbe tömörülni, és 1236-ban vereséget szenvedtek Batu kán és hadvezére Szubutáj kb. 130 000 fős seregétől (Bilär, Bolgár, Szuár, Szükätaul és egyéb erődítmények bevétele). A lakókat megölték vagy rabszolgasorba hajtották. Volgai Bolgárország a Dzsocsi ulusza, a későbbi Arany Horda része lett.
Julianus barát 1237-ben megpróbált visszatérni az általa Magna Hungariának nevezett magyar őshazába, de csak Moszkvától valamivel keletebbre jutott, mert előző úticéljának területét a betörő mongolok közben elpusztították. Egy levéllel tért haza Batu kántól, amelyben a mongol kán – akárcsak a kunok révén küldött korábbi levélben – feltétel nélküli megadásra szólította fel a magyar királyt. Íme a levél szövege:
„Én a Kán, az Égi Király küldöttje, kinek hatalmat adott a földön, hogy a meghódolókat a maguk viszonyai között fenntartsam, az ellenszegülőket pedig eltiporjam: csodálkozom rajtad magyarok királyocskája, hogy amikor már harmincadszor küldök hozzád követeket, vajjon miért nem küldesz vissza közülük egyet sem hozzám? Sem követeidet, sem levelet nem küldtél viszont hozzám. Tudom, hogy gazdag és hatalmas király vagy, hogy sok az alattvaló katonád és hogy egyedül uralkodsz egy nagy királyságban és éppen ezért saját jószántadból nehezen hódolsz meg előttem. Pedig jobb és üdvösebb lesz reád nézve is, ha önként hódolsz meg előttem. Értesültem arról is, hogy a kúnokat, az én szolgáimat pártfogásodba vetted. Ezért meghagyom neked, ne tartsd őket továbbra is magadnál, hogy ellenségeddé ne legyek miattuk. Könnyebb ugyanis a kúnoknak kivándorolniok, mint neked; minthogy azok ház híján sátraikkal ide-oda vándorolnak, talán elkerülhetnek engem, de te házakban lakozol, neked váraid és városaid vannak, hogy menekülsz meg hát kezemből?!”
A mongolok tovább folytatták előnyomulásukat nyugat felé. A Kárpátoktól keletre élő és megkeresztelkedett kunok 1239-ben a mongolok elől, Kötöny vezér vezetésével, Magyarországra menekültek, miután IV. Béla király befogadta őket.
A király segélykérő leveleket küldött az egymással harcban álló pápának és a német-római császárnak (ez utóbbinak társuralkodója is volt), valamint a francia királynak, de nem kapott választ.
A Kadán által legyőzött lengyel hercegek egy csoportja 1239. februárban hozta el Batu kán harmadik, megadásra felszólító levelét a magyar királynak.
1240. december 6-án elesett Kijev.
A vatikáni levéltárban fennmaradt Julianus barát feljegyzése a tatárok harcmodoráról („Levél a tatárok életéről”):
„Hanem hogy valamit az ütközetről is jelentsek, beszélik, hogy messzebbre lövik ki nyilaikat, mint ahogy más népeknél szokásos és hogy az ütközet első összecsapása alkalmával – ahogy mondják – nemcsak hogy nyilaznak, hanem úgy látszik, mintha nyíleső esnék. Említik, hogy az ütközetben a kardot és lándzsát kevésbbé használják. Ék alakú csatarendjüket pedig így építik ki: minden tíz ember élén áll egy tatár, ismét minden száz ember élén egy százados. Ezt annyi fortélyossággal csinálják, hogy a megjelenő kémek se tudjanak valami módon elrejtőzni közöttük (és) az ütközetben lekaszaboltak számát is minden késedelem nélkül meg lehet állapítani. És a különböző elemekből összegyűlt népség nem képes semmiféle hűtlenség elkövetésére sem. Mindegyik – tíz egyénből álló – csoportot különböző nyelvű és nemzetiségű egyénekből állítják össze. Az általuk uralt összes tartomány királyait, vezéreit és mágnásait, amennyiben feltételezhető róluk, hogy valami módon ellenállást fejthetnek ki, késedelem nélkül meggyilkolják. A katonákat pedig és a háborúban bátor, egyszerűbb népséget a háborúra felfegyverkezve maguk előtt hajtják akaratuk ellenére (is). Ellenben azokat a földmíveseket, akik a harcra kevésbbé alkalmasok, hátrahagyják, hogy gondosan megműveljék a földeket. (…) A katonákkal szemben pedig, kiket a harcba kényszerítettek, ha jól harcolnak és győznek, (csak) kevéssé hálásak, ha pedig elesnek az ütközetben, nincs gond rájuk; de ha a harcban meghátrálnak, könyörület nélkül megölik őket a tatárok. (…) A megerősített várakat nem ostromolják meg, hanem előbb feldúlják a környéket, a népet foglyul ejtik, majd ugyanannak a vidéknek a népét összeterelik és harcra kényszerítik: saját erődítményük megostromlására.”

A magyarországi invázió

A betörés és pusztítás

A hadműveletek stratégája Szubutaj, Batu kán hadvezére volt, aki a tatárjárás előtt már sok évvel kémekkel hálózta be Európát, és a hadjárathoz szükséges minden információt begyűjtött.
A mongol hadsereg 9 tümenből (kb. 90 000 harcosból) állt. A nomád népek általános haditaktikájának megfelelően a mongolok a meghódított népek harcosait előörsként használták fel a hadjárataikban. A mongolok előtt a kegyetlenségükről hírhedt mordvinok haladtak.
IV. BélaA magyar királyi haderő kb. 50 000 fegyverest számlált, ehhez jött volna még a kb. 10 000 kun harcos.Ögödej kán
Az orosz fejedelemségek és Lengyelország elfoglalása után a Batu kán vezette fősereg bevette Halicsot, majd két részre oszlott, és két különböző irányból támadt Magyarországra:
A keleti irányból (korábban Halicsot bevevő) fősereg a mai Bukovinán át délre tartva két részre oszlott:
az egyik sereg a Radnai hágón tört be Erdélybe (március 31.), és 1241. április 2-án győzelmet aratott az erdélyi határőr csapatok felett, majd feldúlta Besztercét (április 3.), Kolozsvárt (április 11.), Váradot, Örvéndet, Tamáshidat, Pereget, és Csanád térségében egyesült a másik sereggel, amely
Szubutáj és Bedzsak vezetésével a Szeret folyó mentén dél felé tartott, elpusztította a Milkói püspökséget, átkelt a Bodzai szoroson, felégette Brassót (március 31.), lemészárolta Sólyom fia Pósa erdélyi vajda hadát, majd bevette Küküllővárt, Gyulafehérvárt (április 4.), Szebent (április 11.) és Kercet.
Ezt követően a portyázó hadak újból összeverődtek, és a Maros folyó mentén haladtak nyugatra, pusztítva az útba eső településeket, majd a Várad felől érkező északi seregrésszel egyesülve bevették Csanád püspöki székhelyet, utána Szegedet, és észak-északnyugati irányba előrenyomulva elérték Pestet, Budát, Vácot és Esztergomot.
Az északi irányból támadó sereg 1241. március 12-én átkelt a Vereckei hágón. A leírások szerint a sereg nem az országúton tört előre, hanem több ezer szláv favágó készített neki hadi utat az erdőkön át. A Tomaj Dénes által vezetett 5000 fős magyar határőrséget elseperte. A mongol előörsök a nagyobb folyók völgyein és a síkságokon előnyomulva és dúlva 3 nap alatt elérték Pestet, március 17-én elfoglalták és felgyújtották Vácot, majd a velük megütközni akaró IV. Béla király serege elől egészen a Sajó folyóig hátráltak.
A magyar főurak csak ekkor kezdték összegyűjteni csapataikat, és bár a király megtiltotta, hogy megütközzenek a mongolokkal, Csák Ugrin kalocsai érsek és az egyetlen külföldi segítség, Babenberg Frigyes osztrák herceg csapata megtámadta a mongolokat. Ugrin vereséget szenvedett, csak pár emberével sikerült megmenekülnie, Frigyes azonban kisebb győzelmet aratott és ezzel sokakat felbátorított. A foglyul ejtett mongolok között kunok is voltak, és ez a magyarokban tovább fokozta a már korábban megfogalmazott gyanút, hogy a kunok összejátszanak az ellenséggel. Budán a felizgatott tömeg megölte Kötönyt, a kunok vezérét, és több kun előkelőt. A Kunságban összegyűlt kun sereg erről értesülvén a magyarok ellen fordult, és feldúlta a Duna-Tisza közét, a Szerémséget, közben megsemmisítette Bulcsú csanádi püspök és Barc fia Miklós seregét, majd déli irányban elhagyta az országot.
Április 9. után, miután feldúlta Lengyelországot és a Legnicai csatában (Leignitz mellett) legyőzte a sziléziai és német hadakat, Batu kán csapataihoz újabb mongol sereg csatlakozott Orda kán vezetésével. Két nappal később a mongol fősereg a muhi csatában (1241. április 11.) megütközött a számban körülbelül megegyező magyar királyi haddal, és vereséget mért rá.



Magyarország pusztulása

Béla királynak sikerült elmenekülnie Ausztriába, ám ott II. (Harcias) Frigyes foglyul ejtette, és csak jelentős váltságdíj illetve területi engedmények fejében hagyta távozni. Észak-északnyugat felől újabb mongol sereg érkezett Bajdar vezetése alatt, sikertelenül megostromolta Turócot és Nyitrát, majd Esztergomnál csatlakozott a többi mongol hadhoz.
A mongolok sikeresen átkeltek a Dunán, kihasználva, hogy a szokatlanul hideg tél miatt az befagyott, és a magyarok hiába próbálták a jég feltörésével megakadályozni az átkelést.
Mialatt a király Ausztria felé menekült, a mongolok sikertelenül próbálták bevenni Győr, Pannonhalma és Székesfehérvár erődítményeit.
A mongolok egy része, Kadán vezetésével a sebesült Kálmán herceget és az Ausztriából hazatérő Béla királyt üldözte Segesd, Varasd, Kemlék, Csázma, és Zágráb irányába, de egyetlen várat sem vettek be, részben azért is, mert a menekülő Béla királyt akarták elfogni, és az ostromok több időt igényeltek volna.
IV. Béla Zágrábból értesítette a pápai udvart a muhi csata véres veszteségéről.
A krónikák szerint IX. Gergely megsiratta Magyarországot, és a domonkosokon keresztül keresztes hadjáratot hirdetett a tatárok ellen, azonban tényleges segítséget nem nyújtott az országnak, hiszen túlságosan lefoglalta a II. Frigyes ellen vívott háború.
Béla király az Adriai-tenger partmellékén található Trau szigeti várában húzta meg magát, amelyet Kadán csapatai nem tudtak elfoglalni, ezért folytatták útjukat délkelet irányába, és Bosznián át távoztak az országból.
A megrémült IV. Béla 1241 júniusában követei útján hűbéri esküt tett II. Frigyes német-római császárnak, cserébe a katonai segítségért, de ez utóbbi soha nem érkezett meg. (Pár évvel később a pápa ez alól az eskü alól felmentette.)
„A Pest központtal berendezkedett mongolok igyekeztek megszervezni a betakarítást és az adóbehajtást a lakóhelyére visszacsalogatott lakosságtól.”
Rogerius mester leírása szerint: „Aratás ideje volt, behordták a gabonát, a szénát és a szalmát és berakták a csűrbe. Ott állott mellettünk a kún és a tatár és mulatott azon, hogy az apa leánya, a férj neje, a testvér szép huga árán váltja meg életét. A nőket életben hagyták és különös gyönyörűséget találtak abban, hogy az apa vagy férj jelenlétében kéjelegjenek a leánnyal vagy feleséggel. Kenézeket, vagyis ispánokat is rendeltek, hogy igazságot szolgáltassanak és őket lóval, marhával, fegyverrel, szállással és ruházattal ellássák. Az én tiszttartóm is ilyen úr volt és talán 1000 falunak parancsolt. Volt talán száz ilyen kenézük. Béke volt, vásárt tartottak, gondoskodtak pártatlan igazságszolgáltatásról. Aki szép leányokat hozott nekik, azt birkával, ökörrel vagy lóval ajándékozták meg.”

A mongolok visszavonulása

Ögödej kán 1241 decemberében meghalt, és ennek híre több hónapos késéssel jutott el Magyarországra. Ekkor a Batu kán vezette fősereg Buda és Pest térségéből délnek fordult, feldúlta Pécset, majd a Duna medrét követve, Szerbiát érintve (ahol szintén legyőzték a szerbeket és az ország egy részét is feldúlták) Havasalföld felé elhagyta az országot. Hozzájuk csatlakozott egy másik hadtest, amely Erdélyen keresztül távozott.
Batu kán újból egyesült serege tehát 1242 márciusában Havasalföldön át vonult vissza kelet felé.
1241 áprilisa és 1242 márciusa közötti majdnem egy év leforgása alatt a mongol sereg dúlása nyomán Magyarország lakosságának kb. 40-50%-a pusztult el (3 millióból kb. 1,5 millió ember), emellett hatalmas volt az anyagi kár is.
Egyes történészek vitatják, hogy Batu kán Ögödej nagykán halála miatt vonult volna ki az országból. Szerintük az új nagykán megválasztására csak 1246-ban került sor, és a választásra Batu el sem ment. Emellett azt hangsúlyozzák, hogy a mongol sereg Kijevből történő elindulása óta sok harcost vesztett az orosz, lengyel, cseh és magyar seregek elleni csatákban. Nem tudta megsemmisíteni a teljes magyar haderőt – erre bizonyíték az is, hogy IV. Béla röviddel a tatárjárás után már több külföldi hadjáratott vezetett és visszaszerezte a tőle korábban kizsarolt nyugati megyéket is –, és nem tudta elfoglalni a magyar erődítmények jelentős részét sem.
IV. Bélának Rómába küldött leveléből tudjuk, hogy Fehérvár, Esztergom, Veszprém, Tihany, Győr, Pannonhalma, Moson, Sopron, Vasvár, Újhely, Zala, Léka, Pozsony, Nyitra, Komárom, Fülek és Abaújvár 1242. február 2-án még magyar kézen volt.
Egyéb források vizsgálatából valószínűsíthető, hogy közel százhatvan magyar vár, kolostor és egyéb erődítmény nem került a mongolok kezére. Ismert, hogy a középkorban a könnyűlovasságra alapozott gyors mozgású hadseregeknek nem volt erősségük a várostrom.
A fennmaradt oklevelek tanúsága szerint a mongolok uralmával a közrendűek is szembeszegültek. Az erősségekben ostromlott harcosok és a nép együttes ellenállása nagyon megnehezíthette a mongolok dolgát, akik így szétszóródtak Magyarország egész területén. A kor viszonyai mellett a mongol hadsereg ellátása is nehézséget okozhatott, s a hátukban orosz területen új ellenállások szerveződtek, főleg miután az oroszok a Csúd-tónál (1242. április 5-én) legyőzték a Német Lovagrendet, és erőik felszabadultak.
A visszavonulás okaként felmerülhet a szükséges legelők elégtelensége is, azonban arról, hogy a visszavonulást mi váltotta ki, valójában még nincsenek biztos információk.

Az ország újjáépítése

A tatárjárás után IV. Béla a királyi jövedelmeket zsidó bérlők kezébe adta. Ekkor alakul ki Budán a zsidónegyed a későbbi Szent György tér nyugati oldalán. Az ország újjáépítéséhez szükség volt a hitelügyletekkel is foglalkozó zsidókra. Szolgálataikért 1251-ben kiváltságlevelet kaptak Bélától, melyben a kamara szolgáinak nyilvánítja őket, így a király közvetlen védelme alatt állnak. IV. Béla uralkodása alatt az ország újjáépült, a királyt ezért szokták „második honalapítónak” is nevezni. A király hadvezérnek csapnivaló volt, de a békebeli kormányzáshoz már jobban értett, és a lyoni zsinat (1245) utasítására is, elrendelte a kővárak építését szerte az országban. Addig, kevés kivételtől eltekintve – például Esztergom, Veszprém, Székesfehérvár – nagyrészt földvárak álltak.

forrás: Wikipédia