A megye ezen korai típusát szokás királyi vármegyének nevezni, melyet ispánja a helyi várispánság intézményein keresztül kormányzott. Az ispán és emberei a megye határain útvámot, a folyók átkelőhelyein hídvámot szedtek. A várfalon kívül, a váralján a hét meghatározott napján vásárt, hetipiacot tartottak.
A vármegye (latinul comitatus) a mai megye szintjén a magyar közigazgatás egysége volt I. István királytól a tanácsrendszer 1950. január 1-jén történt bevezetéséig.
A királyi vármegye:
I. István király (997-1038) alatt a közigazgatás a kiterjedt királyi birtokok szervezeti egysége volt: az elnevezés is arra utal, hogy a várak körül jöttek létre a közigazgatás egységei. Ezek a várak többnyire a honfoglaláskori törzsfők és nemzetségfők várai voltak. A királyi vármegye élén a megyésispán (comes) állt. Ő szedte be a király érdekében az adókat, amiknek az egyharmadát megtarthatta magának, és ő szervezte meg a hadsereget, amiben a hadnagy (maior exercitus) segítette. Segítségére volt még az ispáni központ katonai parancsnoka, a várnagy (maior castri) és a bíráskodásban a bíró (udvarbíró, várbíró vagy curialis comes). A megyei hadat az ispán vagy a hadnagy vezette várjobbágyok (miles, jobagio castri) alkották, a létszám 1168-ban 400 fő volt megyénként. Az ispán és a várjobbágyok között elhelyezkedő réteg volt a szervienseké vagy királyszolgáké (serviens, minister), akik különböző, köztük egyedi feladatokat láttak el. A várnép (latinul civi.'is, suburbanus, castrensis stb.) félszabad állapotú, "paraszti" foglalkozású önálló termelő volt, aki a várnak meghatározott terménnyel adózott és bizonyos szolgálatokat teljesített.
Ami az István kori magyar vármegyék számát illeti, kb. 47 körülhatárolt területtel rendelkező vármegyével számolhatunk, ezek közül 24 volt határvármegye.
Az első alapítású vármegyék alfabetikus rendben
1. Arad (a Maros két partján)
2. Bács (a Duna-Tisza közének déli végén)
3. Baranya (Eszék és Pozsega vidékével)
4. Bars
5. Békés
6. Bihar (Debrecen és a Kalotaszeg vidékével)
7. Bodrog (Bács felett Kiskunalas magasságáig)
8. Bolgyán (Szerém megye a marchiai esperességgel Szerém vár nélkül)
9. Borsod (a tornai uradalommal Szepesvárig)
10. Borsova (Bereg megye a zabolcsí Tísza-kanyarral)
11. Csanád (a Maros két partján)
12. Csongrád
13. Doboka(Észak-Erdélyben)
14. Erdélyi Fehérvár (az Olt vízvidékével)
15. Esztergom
16. Fejér (Solt székkel)
17. Gömör (Szepessel)
18. Győr
19. Hont
20. Karakó a Marcal két partján)
21. Keve (Torontál alsó részén)
22. Kolon (Zala)
23. Kolozs
24. Komárom
25. Krassó (az Al-Dunánál)
26. Küküllő (a Maros és Nagyküküllő között)
27. Moson
28. Nógrád
29. Nyitra
30. Pozsony
31. Somogy (a Drávántúllal)
32. Sopron
33. Szabolcs
34. Szatmár
35. Szolnok (a Tiszától Désig)
36. Temes (a Témes felső völgye Orsováig)
37. Tolna
38. Torda
39. Trencsén
40. Újvár (Heves, Abaúj és Sáros megye)
41. Ungvár
42. Valkó (Vukovár vidékén a Száváig)
43. Vasvár
44. Veszprém
45. Visegrád (Pest és Pilis)
46. Zaránd (a Fehér-Körös vízvidékén)
47. Zemplén
A határvármegyék (marchia) élén határispánok (marchio) álltak. A határvárak nem régi nemzetségi várak voltak, mint a rendes vármegyék esetén, hanem az országból kivezető utak mentén a magyar-szláv etnikai határon épített földvárak (lásd: Baranyavár, Sopron, Pozsony, Nyitra, Bars, Gömör, Borsod, Újvár, Zemplén, Borsova, Keve, Bolgyán). A határvármegye két részre oszlott, belső lakott és külső lakatlan vagy gyéren lakott részekre. A kettőt az akadályokkal teletűzdelt gyepű választotta el, amin az átjárhatóságot akadálymentes részek, kapuk biztosították. Az országot nem egyetlen gyepű határolta, a rendszert mélységében tagolt külső és belső gyepűk alkották, és a határvármegye területe sem volt feltétlenül összefüggő. A fegyveres személyzetet a lövők (portyázó lovas székely vagy besenyő könnyűíjászok) és az őrnagy vezette őrök adták.
A királyi hatalom gyengülése következtében a királyi vármegye szerepét a XIII. században a nemesi vármegye vette át. A folyamatnak az Aranybulla volt az egyik mérföldköve.
A nemesi vármegye:
A köznemesség megerősödésével a vármegye irányítása is átalakult. Az ispánt (később főispánt) ugyan továbbra is a király nevezte ki, de az alispánt és az először 1232-ben említett szolgabírákat a nemesség választotta. A szolgabírónak a szerviensek vitáinak eldöntéséből induló funkciója később őt a vármegye fontos tisztviselőjévé tette. Eleinte megyénként általában négy szolgabírót választottak. Később a járások XVI-XVIII. századi kialakulásával járásonként egy főszolgabírót és néhány alszolgalbírót. A rendi országgyűlésre a vármegyék követeket küldhettek.
A parasztvármegye:
A parasztvármegye a nemesi vármegye pótléka, a parasztság önvédelmi szervezete volt a közbiztonság fenntartása érdekében a török hódoltság idején és még ezután is rövid ideig a XVI - XVIII. század idején. Főleg a hódoltsági területen a hadjáratok útvonalán és a peremvidékeken működött, ahol a nemesi vármegye intézményei nem működtek, vagy nem voltak elég hatékonyak. Törvények is segítették működésüket, amik bizonyos esetekben lehetővé tették a jobbágyoknak, hogy leszámoljanak a kóborló és fosztogató katonákkal és szabad hajdúkkal.
A szomszéd falvak összefogásából nőtt ki, a XVI-XVII. század fordulóján kezdett intézményesülni, amikor egy-egy járás küldöttei megbeszélésekre gyűltek össze. A környék tekintélyesebb emberei közül hadnagyokat és kapitányokat választottak a nagyobb, tizedeseket a kisebb egységek élére. A közös gyűléseken bírói ítélkezéseket is tartottak.
A nemesi vármegyék a XVII. században kezdték visszanyerni befolyásukat a hódoltsági területek felett is, ekkor szerették volna a parasztvármegyéket is maguk alá rendelni, különösen a Császár Péter-féle felkelés (1631-32) után. 1649-ben Heves, Nógrád, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegyék közös utasításukban a parasztvármegyéket maguk alá rendelték, a paraszthadnagyok kinevezési jogát az alispán kezébe adták. Megpróbálták a parasztvármegyét mintegy "önkéntes rendőrséggé" alakítani az irányításuk alatt, ami végül a hódoltság befejeződése után vezetett sikerre, a paraszthadnagyok és tizedesek vármegyei alkalmazottak lettek. Feladatukat a XVIII-XIX. század fordulóján a csendbiztosok és pandúrok vették át.
A polgári vármegye:
A kiegyezés után, 1870-ben végrehajtott reform - többek között - elválasztotta egymástól a bíráskodást és a közigazgatást.
A Magyar Királyság vármegyéi (1896)
* Abaúj-Torna
* Alsó-Fehér
* Arad
* Árva
* Bács-Bodrog
* Baranya
* Bars
* Békés
* Bereg
* Beszterce-Naszód
* Bihar
* Borsod
* Brassó
* Csanád
* Csík
* Csongrád
* Esztergom
* Fejér
* Fogaras
* Gömör-Kishont
* Győr
* Hajdú
* Háromszék
* Heves
* Hont
* Hunyad
* Jász-Nagykun-Szolnok
* Kis-Küküllő
* Kolozs
* Komárom
* Krassó-Szörény
* Liptó
* Máramaros
* Maros-Torda
* Moson
* Nagy-Küküllő
* Nógrád
* Nyitra
* Pest-Pilis-Solt-Kiskun
* Pozsony
* Sáros
* Somogy
* Sopron
* Szabolcs
* Szatmár
* Szeben
* Szepes
* Szilágy
* Szolnok-Doboka
* Temes
* Tolna
* Torda-Aranyos
* Torontál
* Trencsén
* Turóc
* Udvarhely
* Ugocsa
* Ung
* Vas
* Veszprém
* Zala
* Zemplén
* Zólyom
Horvát-Szlavónország:
* Belovár-Kőrös
* Lika-Krbava
* Modrus-Fiume
* Pozsega
* Szerém
* Varasd
* Verőce
* Zágráb
A trianoni békeszerződés (1920. június 4.) súlyosan érintette a vármegyerendszert is: számos vármegye teljes egészében, számos vármegye pedig részben az utódállamokhoz került. A Magyarországon maradó vármegyék neve ugyan elvileg változatlan maradt, de több esetben új megyeszékhelyről kellett gondoskodni.
Az 1950-es megyerendezés – a járásrendezéssel együtt – a tanácsrendszer magyarországi bevezetését megalapozó közigazgatási területi reform egyik eleme volt. Fő célja a szovjet mintára kialakítandó tanácsok számára alkalmas kereteket biztosító közigazgatási területi egységeknek a létrehozása volt. Ezzel összhangban minden mai megyét érintett, hasonló méretű módosításra korábban nemigen volt példa.
A rendezés eredményeként az ország a korábbi 25 megye és 14 törvényhatósági jogú város helyett 19 megyére és Budapestre oszlott, vagyis e közigazgatási területi egységek száma mintegy a felére csökkent. Emellett az új beosztás mind területi, mint népességi szempontból kiegyenlítettebb volt az addiginál.
A II. világháborút követően az 1945-ös megyerendezés során kisebb-nagyobb módosítások történtek a megyei beosztásban. Ezek egy részét a magyar államterület újbóli megváltozása tette elkerülhetetlenné, és lényegében az 1938 előtti állapot visszaállítását jelentették, más részük már reformelemeket is tartalmazott a történelmileg kialakult megyehatárok legkirívóbb ésszerűtlenségeinek megszüntetésére, viszont e döntések egy részének tényleges végrehajtására nem került sor. Ezek a változtatások azonban továbbra sem léptek túl a legszükségesebb mértéken, és az így kialakult megyebeosztást még mindig alkalmatlannak vélték a tanácsrendszer bevezetésére. Ezért került sor a teljes körű átalakításra 1950 folyamán.
Az 1950-ben kialakult megyerendszer nagyobb részben több mint fél évszázada alig változott, amire nem volt példa Magyarország történelmének utolsó három évszázadában. Megyeszékhely áthelyezésére egyetlen alkalommal került sor: 1962-ben Szeged vette át Csongrád megye székhelyének szerepét Hódmezővásárhelytől. A megyehatárok néhány helyen kisebb mértékben módosultak néhány község átcsatolásával, az egyetlen nagyobb léptékű változás Keszthely és a Keszthelyi járás visszacsatolása volt Veszprémtől Zala megyéhez 1978 végén. Kisebb jelentőségű, de az ország közigazgatási térképén látványos nyomot hagyó változás volt, hogy 1992-ben, 1999-ben és 2002-ben Veszprém megye egyes települései átkerültek Győr-Moson-Sopron megyébe.
1954-ben Debrecen, Miskolc, Pécs és Szeged városokat megyei jogú városként kiemelték megyéik fennhatósága alól, 1971-ben azonban ez a helyzet megszűnt. Egyidejűleg azonban létrehozták a megyei városi jogállást az említett négy város és egy ötödik, Győr számára. A megyei városok sok tekintetben kiemelt hatáskörrel rendelkeztek, de nem voltak függetlenek a megyéktől, melyekhez tartoztak. 1989-ben újabb három város (Kecskemét, Nyíregyháza és Székesfehérvár) lett megyei város, 1990-ben azonban a megyei városi jogállás megszűnt.
1990-ben négy megyét átneveztek (az új nevek: Győr-Moson-Sopron, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom és Szabolcs-Szatmár-Bereg), valamint ismét megyei jogú városok jöttek létre. Ez utóbbiak azonban a korábbiakkal ellentétben nem alkotnak önálló, a megyéktől különálló közigazgatási területi egységet és számuk jóval nagyobb: 1990-ben 20 megyei jogú város alakult, 1994-ben újabb kettő, végül 2006-ban még egy.
| Címer | Megye neve | Megyeszékhely | Terület (km²) |
Népesség (fő) |
Népsűrűség (fő/km²) |
Település |
|---|---|---|---|---|---|---|
 |
Bács-Kiskun megye | Kecskemét | 8445 | 541 584 | 64 | 119 |
 |
Baranya megye | Pécs | 4430 | 402 260 | 91 | 301 |
 |
Békés megye | Békéscsaba | 5631 | 392 845 | 70 | 75 |
 |
Borsod-Abaúj-Zemplén megye | Miskolc | 7247 | 739 143 | 102 | 358 |
 |
Csongrád megye | Szeged | 4263 | 425 785 | 100 | 60 |
  |
Fejér megye | Székesfehérvár | 4359 | 428 579 | 97 | 108 |
 |
Győr-Moson-Sopron megye | Győr | 4208 | 440 138 | 105 | 182 |
 |
Hajdú-Bihar megye | Debrecen | 6211 | 550 265 | 89 | 82 |
 |
Heves megye | Eger | 3637 | 323 769 | 89 | 121 |
 |
Jász-Nagykun-Szolnok megye | Szolnok | 5582 | 413 174 | 74 | 78 |
 |
Komárom-Esztergom megye | Tatabánya | 2265 | 315 886 | 139 | 76 |
 |
Nógrád megye | Salgótarján | 2546 | 218 218 | 86 | 131 |
 |
Pest megye | Budapest | 6393 | 1 124 395 | 176 | 187 |
 |
Somogy megye | Kaposvár | 6036 | 334 065 | 55 | 245 |
 |
Szabolcs-Szatmár-Bereg megye | Nyíregyháza | 5936 | 583 564 | 98 | 229 |
 |
Tolna megye | Szekszárd | 3703 | 247 287 | 67 | 109 |
 |
Vas megye | Szombathely | 3336 | 266 342 | 80 | 216 |
 |
Veszprém megye | Veszprém | 4493 | 368 519 | 82 | 217 |
 |
Zala megye | Zalaegerszeg | 3784 | 269 705 | 78 | 257 |
