"Nemzetünknek mindig az volt egyik legnagyobb hibája, hogy vagy nem bízott magában, vagy elbízta magát."
Széchenyi István
Széchenyi István
Magyarország rövid története
Ókor
Pannonia a Római Birodalom egyik provinciájavolt. Északról és keletről a Duna,nyugatról Noricum tartomány határolta,déli határa a Szávafolyótól mintegy30–50 km-nyire délrehúzódott. Területe a mai Kelet-Ausztriát és Észak-Szlovéniát, valamint a Kárpát-medence délnyugati részét, azaz Magyarország nyugati felét (Dunántúl), Észak-Horvátországot, Észak-Szerbia egy részét (Macsói körzet és a Vajdaság szerémségi körzete), valamint Bosznia-Hercegovina északi sávját foglalta magába.
A területen eredetileg illíria felől előrenyomulva először a pannonok és azalok éltek, majd az i. e. 4.századtól kelta hódítók érkeztek. A kelták uralmának Burebista, dák király vetett véget: a dákok az i. e.50-es években az erdélyi szkordiszkuszokat győzték le, majd i. e. 50 körül a Patissos (Tisza) folyó mellett lefolyt véres ütközetben a boiokat és tauriszkuszokat. Ettől kezdve a Dunántúl területe dák befolyás alatt állt. Burebista halála után (i. e. 44) királysága szétesett, a dák fennhatóság megszűnt.
Pannonia tartomány meghódítása több részletben történt, i. e.35 és i. sz. 49 között. Először,i. e. 35-14 között csak a Balatontól nyugatra lévő területeket foglalták el római csapatok, stratégiai megfontolásból, mivel itt húzódott a borostyánút. Augustus uralkodása alatt, i. e. 14-9 között került sor a Dráva-Szávaközén élő kelta-pannon törzsek (szkordiszkuszok, breukok, amantinok) leigázására északon a Dráva, keleten a Duna vonaláig. Azújonnan szerzett területekre Illyricum provincia részeként tekintettek a rómaiak. I.sz. 6-9 között zajlott le a pannon-dalmata lázadás, amelyet Augustus mostohafia, a későbbi Tiberius császár vert le. Ezt követően, i. sz. 10-ben az eddig meghódított pannon-kelta területen Illyricum Inferior néven önálló provinciát alakítottak ki.
A területen jelentős római hadsereg állomásozott a germán törzsek újkeletű fenyegetése miatt, akik ekkoriban költöztek Maroboduusvezetésével a markomannok és kvádok Boihaemum-ba, a Duna-vidékre, a mai Nyugat-Szlovákia területére. A rómaiak első hadjáratukat i. sz. 9-benindították ellenük. Ám Augustus germaniai ambícióit a teutoburgi vereség derékba törte, így a római légiók visszahúzódtak a pannon területre. 30körül jelentek meg a szarmaták a Duna-Tisza közén, így szükségessé vált a keleti határrész megerősítése is. A Dunántúl keleti részét 46-49 között szerezték meg a rómaiak, Claudius uralma alatt. A megnövelt területű provincia nevét Illyricum Inferior helyett ekkor hivatalosan is Pannoniára változtatták.
Pannonia külső tartomány volt, ezért császári helytartó (legatiaugusti propraetor) irányítása alatt állt.Fővárosa Carnuntum (ma Bad Deutsch-Altenburg) volt. Pannonia területén háromlégiónyi helyőrség állomásozott. Ez a tény, illetve az Itáliához való közelsége igen fontos szerepet rótt a provinciára. Először a 68-69-es polgárháború idején mutatkozott császárállító tényezőnek a provincia helyőrsége, ugyanis ők segítették hatalomra a Flavius-dinasztia elsőuralkodóját, Vespasianust.
Az 1. század végére konszolidálódott a római fennhatóság a területen. Domitianus császárságának idején fejeződött be a pannoniai védelmi vonal, a limes építése, válaszul a sorozatos germánbetörésekre. A limes a tartomány északi és keleti határán, a Duna vonalában húzódott.
A provincia irányítói nem törekedtek gyors romanizációra. A katonai telepektől és hadi utaktól távolabb eső helyeken a rómaiak jelenléte a 2. századig alig volt észlelhető. Sokáig megmaradt a régi törzsi szervezet. A Duna vonalát őrző légiók és útbiztosító alakulatok állományát javarészt szintén a helybeli lakosság szolgáltatta.
Pannonia területén több fontos kereskedelmi és hadi út húzódott, ezek közül a legismertebb a Földközi-tenger medencéjét a Balti-tengerrel összekötő borostyánút.
Traianus császár idején, 106-ban a tartományt ketté osztották. Pannonia Inferior(Alsó-Pannónia) székhelye Aquincum lett, míg Pannonia Superior (Felső-Pannónia) székhelye Carnuntum maradt. A két terület határvonala NagyKároly korában a Rába (Narrabo) folyó volt.
Traianus császár innen vezette a daciai hadjáratot is Decebalus ellen, jelentős sikerrel. Dacia meghódítása után (107) szarmaták betelepültek a jazigok mellé aDuna-Tisza közére. A 2. század folyamán a szarmaták betörtek a provincia területére is, ám Hadrianus sikeresen visszaverte a támadásukat.
Hadrianus és Antoninus Pius császárok uralma alatt, a 2. század első felében élte Pannonia (Inferior és Superior) az első virágkorát. Gazdasági, demográfiai és infrastrukturális fejlődés jellemzi a korszakot. A katonaság fokozott jelenléte elősegítette a romanizálódás folyamatát, elterjedt a római államvallás, a római császárkultusz, a latinnyelv és írás, a latin szokások. Több villa, municipium és colonia létesült a korszakban.
A terület a birodalom védőbástyájának szerepét látta el, különösebb gazdasági és kulturális jelentősége nem volt. A két provincia lakosságának nagyrésze katonáskodással foglalkozott. Volt időszak, amikor 4 légió is állomásozott a területen.
A 2. század második felétől az északi határon megtelepedett germán törzsek és a kelet felől fenyegető szarmaták egyre nagyobb fenyegetést jelentettek a pannoniai területre és a Római Birodalomra nézve. A birodalom keleti határán is nőtt a parthus fenyegetés, és 161-ben háború robbant ki: a Parthus Birodalom elfoglalta Armeniát és Syriát– kereskedelmi jelentőségük miatt. Marcus Aureliusnak 166-ra sikerült legyőznie a parthusokat, ám ehhez több tartományból, így példáulPannoniából is ki kellett vonnia több cohorsot. A pillanatnyilag védtelenné váló pannoniai területeket 166-ban elözönlötték a germán törzsek. A germánok betörésének az is oka volt, hogy az északi germán törzsterületeken a vandálok, gótok, burgundok („szabadgermánok”) mozgolódásai délebbre hajtották a többi germán törzset, így a markomannok, kvádok, hermundurok, naristákbe bocsátást kértek a provinciákba, ám ezt megtagadták tőlük. A megtagadás után a germán törzsek átkeltek a Dunán és erőszakos földfoglalásokba kezdtek, illetve elfoglalták Brigetio légió táborát, felgyújtották Aquincumot és feldúlták a Duna-vidék településeit. Elözönlötték a két Pannoniát, az Alpok vidékét és 171-ben már Aquileiát fenyegették.
A római ellentámadás 172-ben indult, Marcus Aurelius császár személyesenvezette a hadjáratot. A markomannokhoz és kvádokhoz időközben csatlakoztak a longobárdok és vandálok is, illetve a szarmaták elözönlötték Dacia területét. 174-75-re sikerült visszaszorítani a germánokat a Dunatúlsó partjára, illetve sikerült kiverni a szarmatákat Daciából, 180-ra pedig sikerült teljes vereséget mérni a barbárokra, ám a háborút már Commodus(180-193), Marcus Aurelius fia fejezte be.
A rómaiak komoly békefeltételeket szabtak: a legyőzött törzsek kötelesekvoltak kiüríteni a Duna bal parti sávját, itt római erődök épültek. A hadifoglyokból colonusok lettek, s feltöltötték velük a markomann háborúkban és a 167-69-es pestisjárványban megcsappant pannoniai lakosságot. A háború komoly pusztítást végzett a tartományokban, ám azok a háború után fokozatosan újjáéledtek. Commodus majdnem másfél évtizedes uralma alatt javítómunkálatok, kisebb építkezések, katonai építkezések történtek, s – hála a betelepített hadifoglyoknak – demográfiai növekedés is történt.
Commodus meggyilkolása (192. december 31.) után a markomann háborúk egyik idős hőse, a pannoniai Helvetius Pertinax lett a császár, ám három hónappal később őt is meggyilkolták. Pertinax halála után négy császárt választottak: a praetorianusok Didius Iulianust, a pannoniai légiók Septimius Severust, a britanniaiak Clodius Albinust, a syriai légiók pedig Pescennius Nigert. Severus, aki legközelebb tartózkodott Rómához, Pertinax bosszúállójaként elsőként vonult be csapataival a fővárosba és leszámolt a császár gyilkosaival, köztük Didius Iulianusszal is. Severus ezután megegyezett Clodius Albinusszal, s minden erejével Pescennius Niger ellen fordult, akit 195-ben Issosnál sikeresen legyőzött. 197-ben Lugdunumnál vereséget mért amásik usurpatorra, Albinusra is, ígyvetélytárs nélkül maradva Septimius Severus lett a Római Birodalom újcsászára (193-211).
A Severus-kor alatt Pannonia és a pannoniai légiók kiemelt figyelemben részesültek, mivel ők segítették hatalomra Septimius Severust. Komoly építkezések kezdődtek a provincia területén, több település municipiumi rangot kapott és Aquincum colonia lett. Ekkoriban jelentős gazdasági prosperitás tapasztalható, keleti kereskedők (szír, zsidó) betelepüléséről is tudunk. Ez voltPannonia második virágkora. Caracalla idején határmódosítás történt: 216-ban Brigetiót és területét (a légiótáborral együtt) Pannonia Inferiorhoz csatolták, így mindkét pannoniai tartományban két légió állomásozott. Caracalla idején kisebb határvillongások is zajlottak a trák getae törzsekkel.
370 körül a hunok átlépték a Volgát, leigázták az alánokat illetve az osztrogótokat, ami a 4. századvégén beindította a germán törzsek népvándorlását nyugat felé. 376-ban a hun előrenyomulás következtében az osztrogótok Alatheusés Saphrax vezetésével az Al-Duna vidékére szorultak, majd a vizigótokkal szövetkezve végigdúlták Moesiát és a Balkánt, illetve vereséget mértek Hadrianopolisnál a római reguláris hadseregre (378). A gótokat csak Nagy Theodosius császárnak sikerült kiűznie a Balkánról, hosszú küzdelmek árán.
Theodosius uralma alatt Pannoniában viszonylagos békés időszak volt. 395-ben Theodosius halála után a Római Birodalom végérvényesen kettévált (a kétbirodalomrészt Theodosius két fiaörökölte: Arcadiusa keletit és Honoriusa nyugatit). A megosztottságot kihasználva a gótok ismét hadjáratot indítottak Alarik vezetésével, amelyhez csatlakoztak a pannoniai területekre a 370-esévekben betelepült hun-gót-alán barbárok is. Alarich adjárata során elfoglalta Pannonia Saviát, és a pannoniai térség az 5. század elejére ismét háborús övezetté vált. A romanizált lakosság jelentős része elmenekült.
409-ben a rómaiak Pannonia Valeriát átadták az időközben Attilavezetésével egyre előretörő hunoknak. Pannonia I, Pannonia II és Pannonia Savia formálisan még egy ideig a Nyugat-Római Birodalomhoz tartozott, ám végül 433-ban Pannonia I is a hunok kezére került. A korábbi pannoniai provinciák teljesen elvesztek, és az 5.század végére a terület teljesen elveszítette római jellegét.
A középkori Magyar Királyság
A mai Magyarország területén a magyar törzsek megérkezése előtt számos nép élt, amelyek a 895-ben lezajló honfoglalás után összeolvadtak a magyarsággal. A 10.század-ban Géza fejedelem kezdte meg a pogány magyarság keresztény hitre térítését, de munkáját már fia, az államalapító I. (Szent)István fejezte be. István 1000-ben koronát kapott a pápától (Szent Korona), és a Magyar Királyságot a keresztény országok közösségéhez kapcsolta. Királyi székhellyé Esztergom városát tette.
A 11. század végén I. (Szent) László végleg megerősítette a magyar államot. A magyar nemesség különleges előjogait a II. András által kiadott Aranybulla rögzítette 1222-ben. A Magyar Királyságot 1241-ben, a tatárjárás pusztította el. A második honalapító, IV.Béla ezt követően rendelte el a kővárak építését az országban. Miután 1301-ben kihalt az Árpád-ház, a 14. században uralkodó Anjou-királyok, KárolyRóbert és Nagy Lajos központosították a királyi hatalmat. Nagy Lajos megszerezte a lengyel trónt is és ezzel a Visegrádról kormányzott Anjou-birodalmat jelentős európai nagyhatalommá tette.A 15. században Luxemburgi Zsigmond, majd Mátyás király uralkodása alatt Magyarország kulturális szempontból is Európa egyik legjelentősebb országa lett. Az ország fővárosa Budavolt, Mátyás híres királyi udvarával (reneszánsz korszak). Ekkor azonban már fenyegetett a török megszállás, ami a 16. századbanvéget vetett Magyarország nagyhatalmi helyzetének és hosszú időre függetlenségének is.
Függetlenségi küzdelmek
A mohácsi csata(1526)után az ország három részre szakadt, egy részét az Oszmán Birodalom foglalta el, másik része a Habsburgoké lett, csak Erdély maradt független. A török hódoltság alatti országrész a 17. század második felére a háborús pusztítások miatt gyakorlatilag elnéptelenedett. Zrínyi Miklós kísérletét a törökök magyar vezetéssel történő kiűzésére a Habsburgok megakadályozták, és a Wesselényi-féle összeesküvés, majd a Thököly-felkelés kudarca után a 17. század végére a Habsburg vezetés alatt álló keresztény seregek foglalták vissza a törökök által uralt területeket.
A kiegyezéstől 1945-ig
Az Ausztriával történt kiegyezésre végül 1867-ben került sor. Ezután Magyarország az Osztrák-Magyar Monarchia társországa lett. Az ország a következő évtizedekben az ipar, kereskedelem, a tudományok, művészetek, a társadalmi élet minden területén hatalmas mértékben fejlődött. 1873-ban három város egyesítésével létrejött az új főváros, Budapest.
A katonai túlerővel szemben azonban a részsikerek ellenére végül a kommunista hadvezetés is vereséget szenvedett.
A II.világháborút megelőző revíziós politikának is köszönhetően a területéhez visszacsatolhatta a szomszéd országok zömében magyarlakta területeit. Magyarország 1941-ben a náci Németország oldalán a Szovjetunió ellen hadba lépett annak ellenére, hogy SZU figyelmeztette Magyarország akkori állami vezetőit, ha nem vesznek részt SZU elleni katonai akcióban, akkor elismeri MO jogáta teljes Erdélyhez. Kérésének nyomatékául 1941 márciusában visszaadta Paszkievics által elvitt 1848/49-es zászlókat.
Ez a háború igen nagy emberáldozatot követelt a németek Szovjetunió elleni háborújában. 1944-45-ben apolgári lakosság politikai és származás miatti üldözése, a háborús front, a német, majd a szovjet megszállás rengeteg áldozatot szedett. Magyarország még Teleki Pál miniszterelnöksége alatt 12 un. zsidótörvényt vezetett be, mely alapján korlátozta a zsidók jogait majd fokozatosan kirekesztették a magyar zsidókat a társadalmi és gazdasági életből.
1945-től a rendszerváltásig
A háborút lezáró párizsi békeszerződés a - pozsonyi hídfő kivételével - visszaállította a Trianonban megállapított határokat. A háború utáni néhány éves többpárti parlamentáris demokrácia után (első köztársaság) a megszálló szovjetek segítségével a kommunisták vették át a hatalmat, és az országban egypártrendszer alakult ki (Magyar Népköztársaság). Az 50-esévek első felében Rákosi Mátyásnak és társainak a sztálinizmus mintájára kiépített totális diktatúrája alatt ezreket kínoztak meg és végeztek ki.
A második Magyar Köztársaság
A rendszerváltás 1989-ben következett be, amelynek legfontosabb politikai aktusa az új köztársaság kikiáltása volt Budapesten 1989. október 23-án déli 12 óra 3 perc 28 másodperckor, majd 1990-ben a köztársaság első demokratikus Országgyűlésének, kormányának, köztársasági elnökének, illetve a tanácsokat felváltó demokratikus önkormányzatoknak a megválasztása.
