Statisztika
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Főoldal » 2012 Április 3 » Dugovics Titusz hőstette
08:22:15 Dugovics Titusz hőstette |
 A nándorfehérvári csata a középkori magyar történelem egyik legismertebb fejezete. Szinte mindenki el tudja képzelni maga előtt Wagner Sándor híres festményét, melyen a vár egyik hős védője, Dugovics Titusz átszellemült arccal magával rántja a mélybe a lófarkas zászlót kitűzni készülő, rémült janicsárt, s ezzel új lendületet ad társainak a vár védelméért folytatott küzdelemben. Mára azonban egyre biztosabb, hogy a fent bemutatott hőstett csupán legenda. Így említi már a kor hadviselésével foglalkozó legújabb kiadványok egyike is, tisztázására pedig mostanság két ismeretterjesztő történeti munka is vállalkozott. Nagy György Magyarország apróbetűs története című könyvében (mely a méltán sikeres Magyarország története című televíziós dokumentumfilm-sorozatban elhangzott érdekes történetek, „kis színesek” gyűjteménye) a következőket írja: „Bonfini ugyan leírja a történetet – igaz, ő még Dugovics neve nélkül –, de képzeljék el, hogy ugyanilyen önfeláldozó tettről, vagyis amikor valaki az ellenfelével együtt leveti magát a várfalról, vándormotívumként más várostromoknál is olvashatunk. Ráadásul a történészek kutatása szerint »Dugovics« nevű nemesi család nem is élet a középkori Magyarországon. Ugyanakkor az is tény, hogy Nándorfehérvár megvédéséhez sok, a kitalálthoz hasonló, ám nagyon is valóságos hős önfeláldozására volt szükség. A nem létező Dugovics tehát őket, valamennyiüket személyesíti meg.” A szerző fenti leírása nagyon ügyel arra, hogy a legenda valótlanságának hangsúlyozása mellett a nándorfehérvári csata során lezajlott küzdelem hősies mivoltán csorba ne essék. Hahner Péter alapos szakirodalmi hivatkozásokkal szintén bemutatja (persze csupán dióhéjban) ennek a történetnek az eredetét történelmi tévhitekkel foglalkozó munkájában. A rövid, de tanulságos írásból kiderül, hogy a Dugovics név 19. századi családhoz tartozik, akik ősük „hőstettére” hivatkozva, hamis iratokkal kívánták igazolni nemességüket. Mindezen tények ismeretében eléggé meglepő, hogy a tankönyvírásra vállalkozó történelemtanárok, történészek (és lektoraik!) nem találkoztak ezekkel az információkkal. A jelenleg használatos általános iskolai történelemkönyvek közül például az igen színvonalas munkákat jegyző Horváth Péter a következő szavakkal mutatja be a gyerekeknek a nándorfehérvári hőstettet: „A védők hősiesen ellenálltak. A zászlót kitűző törököt Hunyadi öreg vitéze, Dugovics Titusz magával rántotta a mélybe.” De nemcsak általános iskolai tankönyvekben, hanem a középiskolásoknak szánt munkákban is találkozhatunk a Dugovics-legendával. Ez esetben azonban felhívom a figyelmet a két részlet közötti különbségekre, nevezetesen az egyikük egyszerű „közvitéznek” titulálja Dugovicsot, míg másikuknál már „veterán” katonává válik az alakja: „A várvédők hősiessége, a kritikus pillanatban megérkezett keresztesek elszántsága, Hunyad irányító-szervező tevékenysége és egy közvitéz, Dugovics Titusz önfeláldozása (aki magával rántotta a mélybe a török zászlót kitűzni akaró janicsárt) eredményezte a sokszoros túlerőben lévő ellenség megfutamodását.” „A katonai utánpótlás ellenére a védők válságos pillanatokat éltek át, ám az egyéni hősiesség mindig megmentette a helyzetet. Hunyadi egyik öreg katonája, Dugovics Titusz, aki már a várnai csatában is részt vett, nem bírva a vár fokára kapaszkodott török zászlótartóval, a lófarkas jelvény kitűzését azzal hiúsította meg, hogy a törököt magával rántotta a mélybe.” Felemás megoldásra vállalkozott a Száray–Szász szerzőpáros által jegyzett tankönyv7, ahol ugyan a törzsszöveg nem említi Dugovics hőstettét, de az illusztráció (a Wagner-féle festmény) és a képaláírás nem tisztázza kellőképpen azt, hogy a történet csupán legenda. Mellesleg Száray újabb munkája8 már csupán a festményt, annak szerzőjét és címét tartalmazza, s hozzá egyfajta forráskritikai feladatot ad a diákoknak, akiknek el kell mesélni a közismert hőstettet, majd elmondani, hogy mit hangsúlyoz ez a történet. Ez a fajta attitűd talán Nagy Györgyére emlékeztet leginkább, s talán ez is lenne a hazai történelemoktatás egyik fontos feladata: hiteles, használható információkat adni diákjaink kezébe, nem kicsinyítve ezzel elődeink hőstetteit. forrás: TTE |
|
|
| Összes hozzászólás: 0 | |
