Statisztika
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Főoldal » 2012 Április 9 » Az Álmosd-Diószegi ütközet
08:18:45 Az Álmosd-Diószegi ütközet |
 Az álmosd-diószegi ütközet eseményeinek vizsgálatához vissza kell nyúlnunk Kereki ostromáig. Concini váradi al-kapitány amikor tudomást szerzett Bocskai szervezkedéséről és október 2-án Székely Ferenc árulása folytán kardcsapás nélkül elfoglalta Szentjób várát, úgy gondolta, hogy a rendelkezésére álló kb. 600 fős zsoldoscsapattal elfoglalja Kereki várát is. Valószínűleg egyszerű rutinfeladatnak tekintette a váracska ostromát. Nem számolt azzal, hogy Örvéndi Pál várkapitány nem csak, hogy felkészül a védelemre, hanem 300 köleséri szabadhajdút is felfogad az őrség megerősítésére.
Az ostrom a császáriak csúfos kudarcával végződött. A hajdúk puskatüzében számos császári főember esett el vagy sebesült meg, ostromágyúk nélkül nem voltak képesek komoly sérülést okozni a falakban és a nem egészen kétszeres erőfölény pedig kevés volt a sikeres rohamokhoz. Giovanni Jacomo Barbiano conte di Belgiojoso felső-magyarországi főparancsnok, aki október 4-én értesült a vereségről felismerte, hogy ez a feladat nemcsak, hogy meghaladja Concini erejét, hanem Kereki a lázadás jelképévé is válhat. Elhatározta, hogy példát statuál a vár elfoglalásával. Ahol kevés volt a 600 zsoldos, ott majd elég lesz 10 000 fő ostromágyúkkal. Látványos nagy hadművelet, igazi hadvezérnek való feladat. Először kidolgozta a tervet, mely szerint a Kereki közelében gyűjti össze a rendelkezésére álló csapatokat, majd innen vonulnak a vár ellen. Első lépésként csak 1500 fős lovasságát maga mellé véve, gyorsan Adorjánhoz vonult. Ide rendelte az erdélyi hadakat és Dampierre ezredest hajdúival. Október 10-e körül már csaknem 10 000 fős sereg táborozott a Berettyó partján és már csak Petz ezredes csapata hiányzott, aki Rakamazról vonult ide. Nélküle azonban nem lehetett ostromolni mivel ő hozta az ágyúkat: 7 tábori és 2 nehéz ostromlöveget. Ezzel szemben Bocskainak nem egészen 800 katonája volt, akikre elsősorban Kereki és Sólyomkő várának védelménél volt szükség. A törökök ígértek ugyan segítséget azonban ezek beérkezésével még nem számolhatott az elkövetkezendő hadműveletekben. Néhány embere önkénteseket toborzott a környező falvak népéből akik lelkesen vállalták a császáriak elleni harcot, de inkább csak tömeget jelentettek. Jól képzett katonákra volt szükség, mégpedig sokra és azonnal. A legkézenfekvőbb megoldást Dampierre hajdúinak átállítása jelentette, akik többségében protestánsok voltak és ezért gyakran voltak konfliktusaik a pápista Habsburg zsoldosokkal. Belgiojoso is számolt ezzel a lehetőséggel, de ezt megelőzendő, felolvastatta a hajdúk előtt Bocskai és a törökök tárgyalását bizonyító dokumentumot és kiosztatott egyhavi zsoldot. Úgy érezte, ezzel sikerült biztosítania hűségüket. Csakhogy ekkor már napok óta bejárt a táborba Bocskai embere, akinek sikerült meggyőzni a hajdúkapitányokat, hogy nekik most a protestantizmus magyarországi védelmezőjeként fellépő Bocskai seregében van a helyük. Végül október 14-én Lippai Balázs, Németi Balázs, Dengeleghy Mihály, Ibrányi Ferenc, Szénássy Mátyás hitlevelet adtak hűségükről és megfogadták, hogy Bocskai oldalára állnak. Már csak a mikor és hogyan kérdése maradt nyitott. Október 14-én reggel Petz ezredes csapata Álmosdra érkezett. Mikor Belgiojoso erről tudomást szerzett, elhatározta, hogy a megindul Kereki felé. Szerette volna befejezni a rebellió felszámolását még mielőtt a törökök is bekapcsolódnak. Petz eredeti parancsa úgy szólt, hogy Adorjánba vonuljon, azonban sokkal célszerűbbnek tűnt, ha Diószegnél rátér az Ér völgyében haladó országútra, mely Félegyházánál találkozik azzal az úttal, melyen Belgiojoso serege jön Adorjánból. A császári vezér éppen ezért ez utóbbi megoldás mellett döntött. A sereg a délutáni órákban tábort bontott és felkészült a menet éjszakai végrehajtására. A parancs szerint Petz csapatának éjfélkor kellett elindulni Álmosdról. Az éjszakai menet végrehajtása azon túl, hogy kockázatos és bonyolult feladat, alapvetően a fényviszonyok függvénye. 1604. 10. 14-én a nap 16.46-kor nyugodott le, de már 20.59-kor felkelt a hold, mely két nappal volt az utolsó negyed előtt. Egészen másnap 11.30-ig az égen maradt a kb. 60%-os nagyságú holdtányér. Derült időben ez elegendő fényt ad az éjszakai tevékenységhez és az események valószínűsítik, hogy tényleg felhőtlen volt az ég. Az, hogy Belgiojoso gyakorlott hadvezér volt, jól mutatja a menet magas színvonalú megszervezése. Az, hogy éjszakai menet tervezett, eleve jelzi, hogy bízott a katonáiban és parancsnokaiban. Másrészt az éjszaka megnehezítette Bocskai felderítőinek tevékenységét. Dampierre hajdúi, akárcsak Petz csapata, éjféli indulásra kaptak parancsot, azonban míg Petz előtt 4 és fél órás út állt Diószegig és onnan további két óra Félegyházáig, Dampierre menetoszlopa már két óra múlva elért ide. Ezután következett Belgiojoso csapata, mely a hajdúk mögött menetelt volna és valószínűleg ennek az oszlopnak a végére sorolt volna be Petz csapata. Végül Concini hadai következtek, akik a Berettyó völgyében 3 km-el Adorján fölött táboroztak. Valószínűleg ők zárták volna az oszlopot. Talán az is hozzájárult ahhoz, hogy Belgiojoso nem az adorjáni táborba vonultatta be Petz csapatát, hogy tudomása volt arról, hogy Bocskai katonái a környékbeli erdőkben rejtőznek. Ebből a szempontból a legnagyobb kockázatot a Diószeg és Adorján közötti út jelentette, mely szinte végig erdőben halad. Éjfélre Dampierre lóra parancsolta embereit és elindította a csapatot. A források szerint a hajdúk fellázadtak a parancs ellen, kijelentették, hogy nem harcolnak többet a Habsburgokért és hangosan kiáltozva elvágtattak. Nem valószínű, hogy ez teljesen így történt. Az, hogy ők meneteltek az oszlop élén, eleve lehetőséget adott nekik, hogy feltűnés nélkül csatlakozzanak Bocskaihoz, hiszen az éjszakában arra mentek amerre akartak. Elképzelhető, hogy amikor Dampierre elindította őket, káromkodtak és szidalmazták a németeket, azonban ez megszokott jelenség volt ennél a csapatnál így Dampierre nem is gyanította, hogy a katonái éppen fellázadtak. Ha ezt észlelte volna, valószínűleg másként alakulnak a dolgok. A hajdúk valószínűleg nem csak elindultak, hanem el is mentek Félegyházáig és innen fordultak vissza Diószegre, hiszen az első csapatuk csak Petz ezredes után érkezett az Ér hídjához. Petz a parancsnak megfelelően éjfélkor elindította az oszlopot. Ő maga a sziléziai lovasok egy csoportjával előre lovagolt, hogy megnézze, elég erős-e a diószegi híd az ágyúk átkeléséhez. Az oszlop többi része, a szekerek, az ágyúk és a gyalogság több kilométerre elnyúlva menetelt. A lovasság másik része hol az oszlop mögött, majd időnként oldalt menetelt. A feladatuk a csapat biztosítása lett volna, azonban ezt rangon aluli feladatnak tartották a sziléziai nemesemberek. Petz a hídhoz érve, elkezdte annak átvizsgálását. Eközben oda érkezett a Dampierre hajdúk első csapata. Az ezredes beszédbe elegyedett velük és megkérdezte mit keresnek ott? A válasz, miszerint Debrecen felé küldték ki őket, valószínűleg megnyugtatta, hiszen beleillett a menetbiztosítás feladatkörébe. A hajdúcsapat ezután átkelt a hídon és továbblovagolt Bocskai tábora felé. Rövidesen azonban újabb, az előzőnél népesebb hajdúcsapat bukkant fel a hídnál. Valószínűleg velük is váltott néhány szót azonban ezt hamarosan a fegyverek párbeszéde követte, amikor rájött, hogy a hajdúk nem mondanak igazat. Az első összecsapás tehát a hídnál robbant ki, melynek hevességét jelzi, hogy Petz ezredes is megsebesült. A folyamatosan beérkező újabb hajdú csapatok hamarosan erőfölénybe kerültek így a sziléziai lovasok inkább a gyalogsághoz való visszatérést választották. Csakhogy ekkor már itt is tombolt a harc. Bocskai valószínűleg pontos értesülésekkel rendelkezett Belgiojoso felvonulási tervéről. Ő is jó stratéga volt, így felismerte, hogy az ellenség ágyúk nélkül nem vállalkozhat ostromra. Az ágyúk pedig Petz oszlopában vonultak, így ezek megsemmisítése lett a legfontosabb cél. A csapat Diószeg közelében egy erdőben várakozott. A megbeszélés szerint itt csatlakoztak volna hozzájuk Dampierre hajdúi is. Amikor megérkezett az első csapat hajdú, mindenki felkészült a menetoszlop megtámadására, hiszen tudták, hogy Petz már Diószegen van, így hamarosan várható az oszlop is. Egyszer csak feltűnt az oszlop éle, de a Dampierre hajdúk többsége még nem érkezett be. Ebben az időben hallották meg az első lövéseket a híd felől, mely Petz lovasai és a hajdúk összecsapását jelezte. Nem lehetett tovább várni. Hangos csatakiáltással rontottak rá a szekerekre melyeken a málha mellett a zsoldosok feleségei és gyermekei utaztak. A császári gyalogosok rohanvást iramodtak a szekerek védelmére és hamarosan a sziléziai lovasok másik csoportja is bekapcsolódott a harcba. Idővel sikerült visszaverniük a támadást, azonban a fák közé menekült hajdúkat nem tudták üldözni. A harc rövid szünetében a zsoldosok összetolták a szekereket és lekapcsolták az ágyúkat. Közben a hajdúkapitányoknak nehezen, de sikerült összeverbuválni a csapatot a bozótban és ismét rohamra indulni. Ezt még nyolcszor ismételték meg. Valószínűleg nem ugyanazzal az állománnyal, hanem inkább az újonnan beérkező Dampierre hajdúkhoz csatlakozva. Idővel elfogyott a sziléziai lovasok harci kedve és elhagyták az összecsapás helyszínét. A tábori ágyúk leadtak egy-egy lövést, azonban az ismételt rohamok alatt a hajdúknak gondjuk volt arra, hogy a támadás elsődleges célpontját jelentő lövegeket harcképtelenné tegyék. Ebből a célból általában a gyújtólyukat szokták beszögezni, azonban az ilyen finom munkára az éjszakai rajtaütés nem kínált kedvező lehetőséget. A magyar vitézek egy primitív de nagyon célravezető módszert alkalmaztak – egyszerűen baltával szétverték a lövegek kerekeit. A több mázsás lövegcsövek hamarosan mozdíthatatlanul hevertek a sárban. A magára maradt gyalogság azonban keményen védekezett a szekérsáncok mögött és valószínűleg még sokáig kitartottak volna, ha nem történik egy baleset. Az egyik lövész ugyanis az égő kanóc parazsát a lőpor közé ejtette, mire az felrobbant. Sokan megsebesültek, másokat a légnyomás tett harcképtelenné. A meggyengült ellenállást azután könnyen legyőzte a hajdúk ismételt rohama. Belgiojoso idővel tudomást szerzett a Petz féle oszlop megtámadásáról. Valószínűleg megpróbált megtenni mindent, amit megtehetett a megmentésükre, de erre kevés lehetősége volt. Egyrészt ekkor már a maradék 7000 emberének a döntő többsége Kereki felé menetelt, másrészt a hajdúk eltűnésével konstatálnia kellett, hogy élbiztosítás és felderítés nélkül maradt. Ezt még csak tetézte, amikor, a sebtében összegyűjtött csapata az Ér hídjánál járva az addigi csatazaj lezárásaként meghallotta a hatalmas robbanás hangját. Tisztában voltak vele, hogy nincs miért kockáztatniuk. forrás: ZMNE portál |
|
|
| Összes hozzászólás: 0 | |
