A pozsonyi csata 907. július 4. és 6. közé tehetően zajlott, a mai Pozsony (korabeli írásokban: Braslavespurch vagy Brezalauspurc) alatt. A honfoglalás után a magyar fennhatóság területe nyugat felé megközelítette az Enns folyó vidékét, ezért akart a Keleti Frank Királyság döntő csapást mérni a magyarokra, hogy megsemmisítse vagy jelentősen visszaszorítsa őket a korábbi frank területekről, a Morva Birodalom és Pannónia területéről.
Korabeli források szerint a bajor hadsereg 907. június 17.-én indult meg Ennsburgból (Enns)  Gyermek Lajos keleti frank király névleges vezetésével.  Ez a dátum és a csata dátuma közötti különbség megfelel a korabeli katonai alakulatok mozgási sebességének. Sem a bajor, sem pedig a magyar sereg méretére vonatkozólag nincs megbízható számadat, egyes nézetetek szerint a bajor sereg mérete 100 000 fő, a magyar hadseregé 35 000 fő volt. A támadó csapatok nagy létszámát egyes írások azzal magyarázzák, hogy nemzetközi, tehát több nyugati ország katonáiból állt össze. Erre vonatkozóan más országokban írásos bizonyíték, utalás nem lelhető fel. Ha nem is fogadjuk el ezeket a számokat valósnak, a bajor erők akkor is valószínűleg többszörös túlerőben kezdhették meg a csatát.
A csata pontos menetéről nincs leírásunk. Ami ismerettel rendelkezünk, az a korabeli nekrológiumok (halottas könyvek), Aventinus későbbi írásaiból maradt ránk.
A bajor sereget két hadoszlopra osztva a Duna két oldalán vonultatták fel. Az északi (bal oldali) erősebb sereg vezére maga a fővezér, Luitpold őrgróf volt, a délié pedig Theotmár érsek. A párhuzamosan haladó hadak között úszott lefelé az utánpótlást biztosító flotta Sieghardt parancsnokságával. A magyarok célja az volt, hogy a számbeli túlerőben levő, de megosztott ellenség ne egyesülhessen egy döntő csapásmérésre. Ehhez először a csapatok átkelését, s az utánpótlás lehetőségét kellett megakadályozni. Így a csata első napján taplós nyilakkal felgyújtották a német hajókat. Sieghardt is csak néhányad magával menekült meg, s vitte a hírt a királynak Ennsburgba. A magyar csapat lovas íjászai július 5-ére teljesen felőrölték a Ditmár vezette seregrészt. Megsemmisítették a Luitpold őrgróf vezette sereget is. Elesett maga Luitpold, Ditmár érsek, két püspök, három apát, és tizenkilenc gróf.
A legenda szerint az üldöző magyar lovasság levágta a menekülőket, majd Ennsburghoz érve színleg megfutott. A vár őrsége lépre ment, és üldözésükre indult. A visszaforduló magyar lovasság megsemmisítette az „üldözőket”. A menekülő király is csak nehezen jutott csak el Passauig.
A győzelem megerősítette a Magyar Fejedelemség helyzetét a Kárpát-medencében, határait kitolta az Enns folyóig. Árpád fejedelem halálával kapcsolatban két nézőpont létezik. Az egyik, hogy Árpád és 3 idősebb fia a pozsonyi csatában vesztette életét, míg a másik álláspont éppen Árpád halálával és a legkisebb fiú (Zsolt) uralkodásával magyarázza, hogy Lajos király vezérei kedvezőnek ítélték az időt a támadás megindítására.
A pozsonyi győzelmet követően egészen 950-ig nem lépett idegen támadó hadsereg magyar területre