Főoldal » 2012 » Április » 3 » A nándorfehérvári diadal
08:11:15
A nándorfehérvári diadal
A nándorfehérvári csata

A nándorfehérvári diadal a magyar–török háborúk egyik jelentős eseménye, amelynek során 1456. július 4–21. között a keresztények (magyarok és szerbek) Szilágyi Mihály vezetésével hősiesen védték Nándorfehérvár (a mai Belgrád) várát II. Mehmed török szultán több mint tízszeres túlerőben levő ostromló seregével szemben, majd július 22-én Hunyadi János vezetésével a vár melletti csatában legyőzték a törököket.II. Mehmet szultán
Szilágyi MihályA törökök július elején értek a vár alá, az ostrom július 4-én kezdődött. A földsáncokba helyezett tüzérség – huszonhét ostromágyú, hét mozsár és több száz kisebb ágyú – kezdte meg ekkor a vár rombolását. II. Mehmed a jelek szerint csak egyetlen rohamot tervezett. A védőket kiéheztetéssel – az utánpótlás bejuttatását megakadályozó teljes ostromzárral – kívánta gyengíteni, másrészt tüzérségével a falakat próbálta annyira lerombolni, hogy az utolsó roham már szinte nyílt terepen folyhasson. A szultán ezzel – feltehetően az akkori nagy emberveszteség miatt – eltért a Bizánc ostrománál alkalmazott taktikától. A török szárazföldi csapatok csak a Duna és a Száva összefolyásának vár előtti részét szállták meg, és a török hajóhad parancsnoka, Baltoglu admirális parancsot kapott, hogy akadályozza meg, hogy a várba vízi úton erősítés jusson. Baltoglu a rendelkezésére álló kétszáz hajót összeláncoltatta és Zimony fölött a Dunát teljes szélességében lezárta.
Az ostrom részleteiről több szemtanú leírásából értesülhetünk. Giovanni da Tagliacozzo ferences szerzetes – Kapisztrán János titkára, aki július 4-én nem követte mesterét és a várban maradt – feljegyzése szerint „… tíz nap elteltével a vár valamennyi falát földdel tették egyenlővé…”. Kritobulosz, II. Mehmed életrajzírója szerint, „… a szultán […] a falat ágyúkkal részint egészen le is dönté. S a sereget részekre felosztván, betölteté velök a sáncárkot, hogy könnyű legyen a nehéz gyalogoknak a falra följutni.” Az ostrom első tíz napjában tehát a szultán számítása igazolódni látszott. Ha Tagliacozzo túlzott is, bizonyos, hogy a város és a vár falain javíthatatlan sérülések keletkeztek. A törökök eközben a tervezett roham műszaki munkálatait végezték.Hunyadi János
Az ostrom első szakaszában a védőknek nem voltak veszteségeik, de a megnövelt létszámú sereg élelme fogytán volt. Hunyadi – bár az ostrom kezdete óta nem volt kapcsolata a várral – tudta ezt, ezért ha nem akarta az erősséget elveszteni, támadnia kellett.
Baltoglu admirális hajózára miatt Hunyadi és Kapisztrán serege nem tudta befolyásolni az ostrom menetét. Addig, amíg a törökök uralták a Duna Zimonyon túli szakaszát, a várba nem juthatott be erősítés, és – mivel a magyar és a török sereget a Száva választotta el egymástól – Hunyadi az ostromló török sereget sem tudta megtámadni. A magyar felmentő sereg első feladata így a dunai hajózár áttörése volt.
A későbbi események bizonyították, hogy a törökök előnytelenül osztották el csapataikat. Bár lett volna rá elegendő erő, nem szállták meg sem a Duna, sem a Száva várral szembeni bal partját. A török hajóhad így a szárazföldi csapatoktól szükség esetén nem kaphatott segítséget, mert ellenség által megszállt partok között kellett harcolnia. Baltoglu a rendelkezésére álló összes török hajót felhasználta a Duna lezárásához, így a Nándorfehérvári kikötőben lévő mintegy negyven magyar naszád szabadon mozoghatott és megfelelően összehangolt támadás esetén hátba is támadhatta a török hajózárat. Kapisztrán JánosElőnyt jelentett a vízen támadó magyar csapatok számára az is, hogy a Duna folyásának irányában támadhattak, míg a török hajóknak a helyben maradáshoz is erőt kellett kifejteniük, illetve, ha leláncolták őket, elvesztették a manőverezés lehetőségét.
Hunyadi János csak egy nagyobb és negyven kisebb hajóval rendelkezett, de a környék szerb hajósaitól még több mint száz kisebb dereglyét szerzett. Brankovics György, aki a közeli Becse várából kísérte figyelemmel az eseményeket, szintén küldött néhány szerb sajkát, de a magyar hajóhad így is jelentős minőségi hátrányban maradt a törökkel szemben. A támadás július 14-én reggel indult. A fegyveresekkel megrakott magyar flottillát a folyó mindkét oldalán szárazföldi csapatok kísérték. A roham nem járt sikerrel, a kis magyar hajók nem tudtak annyira felgyorsulni, hogy a török hajózárat átszakítsák. Mindkét oldalon nagy veszteséggel járó állóharc kezdődött. A magyar dereglyék összetorlódtak a török hajózár előtt, így a katonáknak nem volt hová menekülniük. Egyik oldalnak sem maradt más választása, mint az elkeseredett harc. A török Szeád-ed Din leírása szerint „A Száva és a Duna vérfolyammá vált, a zöld mező tulipánszínt öltött. A hajókon tomboló vérözönben küzdő bátrak, a folyó vizén átúszva jutottak szárazra a várnál.” A több mint öt órás harcban döntő fordulatot hozott, hogy Szilágyi Mihály a negyven naszádot válogatott – elsősorban hajózáshoz értő, rác nemzetiségű – harcosaival útnak indította a magyar hajóhad megsegítésére. Az így már két oldalról szorongatott törökökkel szemben a magyarok számbeli fölénye és nagyobb mozgásszabadsága lassan éreztetni kezdte hatását. Thuróczy János krónikája szerint „…sok vért ontottak ki, és mindkét fél bajvívóiból a fürge halak számára lett eledel. Végre hosszú küzdelem után a magyarok győztek, és még hevesebben rárohanva a törökökre, szétszaggatták és lángba borították vasláncokkal összekapcsolt hajóikat.” A dunai ütközetet a magyar csapatok nyerték, megnyílt a várba vezető út a felmentő sereg előtt.
A vízi út szabaddá tétele után Hunyadi mindenekelőtt élelmet szállíttatott a kiéheztetett helyőrségnek, majd seregét két részre osztotta. A keresztesek Kapisztrán vezetése alatt a Száva bal partján letáboroztak, Hunyadi saját serege élén pedig csatlakozott a vár védőihez. Kritobolosz leírása szerint Hunyadi „bemenvén a városba, csendesen ül vala, senki sem tudván a kívül lévők közül, hogy átkelt”. Nem valószínű, hogy II. Mehmed a dunai hajózár áttörése után ne tudta volna, hogy a várba erősítés érkezett, a magyar sereg számára azonban valóban előnyös lehetett az, hogy az átkelés éjszaka, a törökök elől rejtve történt, így a szultán bizonytalanságban volt a várat védő sereg és a Száva túlpartján letáborozott sereg nagysága felől. Thuróczy szerint mikor II. Mehmed értesült a dunai vereségről, a következőt mondta: „Nehezebben ugyan, de elnyerjük, amit akarunk!” Valóban, a szultánnak még minden oka megvolt az optimizmusra, serege az elszenvedett vereség után is jelentős erőfölényben maradt. A szakadatlan tüzérségi tűz szinte már romhalmazzá változtatta a várat és az ilyen terepen ez a túlerő könnyen érvényesíthető volt. Az idő múlása – az ellátási nehézségek, az elharapódzó pestis és a tétlenségre ítélt hadseregekben szokásos problémák miatt – már nem kedvezett a török seregnek, ezért a szultán július 21-én kiadta a parancsot a döntő rohamra.
Hunyadi az utolsó pillanatban még négyezer pihent keresztest berendelt a várba, így a védők létszáma húszezer fölé emelkedett. A török hagyományos taktikával támadott, elöl az alacsonyabb harcértékű erők, hogy a védők tüzét magukra vonják, majd mögöttük a szpáhik és a janicsárok. A védők a hatalmas nyomásnak nem tudtak ellenállni, néhány óra múlva kénytelenek voltak feladni a várost. Éjfél után a harc már a vár falai körül folyt, amelyen ekkor már öt török zászló lobogott. A szultán pasaságot és jutalmat ígért harcosainak a lobogó kitűzéséért és a magyarok ezt természetesen igyekeztek megakadályozni. Dugovics Titusz, Hunyadi János veterán harcosa ekkor vitte végbe hőstettét, mellyel az önfeláldozó magyar katona jelképévé vált. A hajnali derengésben messziről látszó jelenet lelkesítően hatott a védőkre, a törököket viszont megzavarta. Hunyadi már előzőleg friss erőket kért a keresztes táborból, és mikor az erősítés megjelent a törökök hátában, lovasságával rácsapott a vár belső udvarán harcoló janicsárokra. Az ütközet végül magyar győzelemmel végződött, július 22-én reggelre az utolsó törököt is kiszorították a városból. A védők ügye ennek ellenére reménytelennek látszott, mert veszteségeiket már csak alacsony harcértékű keresztesekkel tudták pótolni, míg a szultánnak még bőséges ereje maradt egy ismételt támadásra.
A török sereg nagy veszteséget szenvedett. A pasák azt tanácsolták a szultánnak, hogy vonuljon vissza. II. Mehmed azonban pihenőt rendelt el, a döntést attól tette függővé, hogy mit tesznek a magyarok. Hunyadi és a védők is pihentek, mivel súlyosak voltak az ő veszteségeik is.
Hunyadi a győzelem után sem érezte seregét elég erősnek, hogy megtámadja a szultán táborát, ezért szigorúan megtiltotta katonáinak, hogy engedély nélkül rácsapjanak a törökre. A keresztény sereg vezetése azonban nem volt egységes, a keresztesek kizárólag Kapisztrán Jánostól voltak hajlandóak parancsot elfogadni. Tagliacozzo leírásából ismert, hogy Hunyadi és Kapisztrán között korábban sem volt mindig kellő egyetértés, a szerzetes néha egyenesen Hunyadi akarata, sőt parancsa ellen cselekedett. Ezt az ellentétet a két nagy egyéniség eltérő szándéka okozta. Az ostrom idején már hetven esztendős Kapisztrán a vértanúságra vágyott, ezért parancsait pillanatnyi lelkesedéstől áthatva adta ki, míg Hunyadi győzni akart, és parancsait a törökellenes harc évtizedes tapasztalata, a reális lehetőségek figyelembevétele befolyásolta. A nándorfehérvári diadal eseményei során e két ellentétes szándék tökéletesen kiegészítette egymást és a keresztények győzelmét eredményezte.
A keresztesek nem engedelmeskedtek Hunyadi parancsának és önálló akcióba kezdtek. Öt keresztes íjász a vár előtt, Kapisztrán túlparti táborának szeme láttára felkapaszkodott egy dombra és nyilazni kezdett az anatóliai hadtest előtt cirkáló akindzsikre. Az anatóliai beglerbég egy szpáhi csapatot küldött a kellemetlenkedők eltávolítására, de a kialakuló összetűzés egyre több keresztest vonzott ki a várból. A végletekig fanatizált keresztes táborból is egyre többen átkeltek a Száván, és elfoglaltak egy dombot az anatóliai hadtest közelében. Kapisztrán, látván a keresztesek önálló megindulását, tartva ennek kétes kimenetelétől, csónakba szállt, hogy a folyó közepéről próbáljon szózatot intézni hozzájuk, és visszatartani a kereszteseit. Ezt ők azonban félreértették, annyit láttak, hogy maga Kapisztrán is csónakba szállt, így hamarosan az egész keresztes sereg átkelt a folyón. A keresztesek vállalkozása könnyen végzetessé válhatott volna, a szultán a ruméliai lovasságot vetette be a támadók ellen, az elvágta őket a vártól, és a gyengén felszerelt had módszeres megsemmisítésébe kezdett. Kapisztrán először megpróbálta visszaparancsolni embereit a várfalak közé, de amikor mintegy kétezer keresztes gyűlt köré, a török tábor felé indult meg, fegyver helyett a keresztet tartva a magasba. Közben a leírások szerint ezt kiáltotta az őt követő tömegnek: „Aki elkezdte bennetek a jó dolgot, be is fejezi!” (Újszövetség, Pál levele a philippibeliekhez 1,6.)
II. Mehmed az ellentámadással súlyos hibát követett el, mert lovasságát elvonva, védelem nélkül hagyta a török tüzérséget. Hunyadi, felismerve a váratlanul adódó esélyt, összeszedte maradék nehézlovasságát és a várból kitörve, egy lendületes támadással elfoglalta az oszmán ágyúállásokat. A topcsiknak még arra sem maradt idejük, hogy az ágyúkat használhatatlanná tegyék, így a magyarok hátulról lőni kezdték a Száva felé rohamozó török lovasságot.
Hunyadi akciója eldöntötte a csatát. A magyar lovasok ezután oldalba támadták a két tűz közé került török lovasságot. Közben a keresztesek különös rohama Kapisztránnal az élén elérte a török tábort. Ekkorra az egész magyar sereg kiözönlött a várból, és csatlakozott a harcolókhoz. Mindezek a váratlan fejlemények megmagyarázhatatlan félelmet és bénultságot keltettek a törökökben, akik végül menekülni kezdtek, a kereszteseknek pedig sikerült elfoglalniuk az ellenség táborát.
Mehmed az 5000 janicsárból álló szultáni testőrség bevetésével megpróbálta megfékezni a török hadban eluralkodó pánikot és többször is megkísérelte ágyúi visszafoglalását, de nem járt sikerrel, mert azok éppen az ő parancsára jól megerősített állásokban voltak. A szultán személyesen is belevetette magát a küzdelembe, de miután egy magyar lovast párviadalban megölt, a combjába fúródó nyílvesszőtől elvesztette az eszméletét. A török sereg ezután a szultánt mentve kénytelen volt teljes felszerelését hátrahagyva menekülni, és csak 4000 partőrző szpáhi beavatkozása mentette meg őket a teljes megsemmisüléstől.
A magyarok éjszakára visszatértek a várba, az ellenség újabb támadására számítva. A törökök azonban nem kezdtek újabb támadást, hanem az éjszaka leple alatt teljesen kiürítették a környéket, 140 szekérrel szállítva el a sebesültjeiket. Amikor a szultán visszanyerte az eszméletét és megtudta, hogy a serege zöme megsemmisült, a tisztjei szinte mind odavesztek és a török had a felszereléseit is hátrahagyva elmenekült, a 24 éves uralkodó megpróbált mérget nyelve öngyilkosságot elkövetni, amiben csak nagy nehezen tudták megakadályozni. A legyőzött szultán ezt követően valamennyi megmaradt haderejét hazarendelve visszavonult Konstantinápolyba. (A törököknek csak 65 évvel később, 1521-ben, I. Szulejmán idején sikerült a várat bevenni.)

Digovics Titusz

A győzelem következtében az Oszmán Birodalom európai terjeszkedése közel hét évtizedre megtorpant. Ez idő alatt az európai hadszervezés átesett válságán, ugyanekkor kiütköztek a török hadszervezet hiányosságai is. Így mikor a törökök 1521-ben végül elfoglalták Nándorfehérvárt, Európa számára ennek már nem volt olyan súlyos következménye, mintha ez 1456-ban következett volna be.
Hunyadi a győzelem után nem üldözte a török sereget, de a rá jellemző lendülettel azonnal egy újabb törökellenes hadjárat tervezésébe kezdett. Tévesen úgy ítélte meg a helyzetet, hogy eljött az idő Bizánc felszabadítására és a török Európából való kiszorítására. A hadjárat megindítására nem maradt ideje, pestisjárványban augusztus 11-én elhunyt. Október 23-án Kapisztrán János is meghalt a járványban. A siker két ösztönzőjének halála elhamvasztotta a reményeket, az 1456 őszén Magyarországra érkezett keresztes sereg már nem vonult a török ellen. A nándorfehérvári győzelem így kihasználatlan maradt, ennek ellenére minden előzetes várakozást felülmúló haditettnek, a feudális Magyarország egyik legnagyobb katonai sikerének bizonyult.
Kategória: Nagy csaták | Megtekintések száma: 1505 | Hozzáadta:: hardapa | Címkék (kulcsszavak): Kapisztrán, csata, Nándorfehérvár, Hunyadi, Szilágyi, Dugovics, Mehmet, diadal | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]