Statisztika
Online összesen: 1
Vendégek: 1
Felhasználók: 0
Főoldal » 2012 » Április » 1 » A muhi csata
17:52:25 A muhi csata |
A muhi csata
a magyar történelem egyik jelentős csatája, egyben a tatárjárás
legemlékezetesebb összecsapása volt. 1241. április 11–12-én Muhi
mellett (ma: Borsod-Abaúj-Zemplén megye) a tatárok döntő vereséget
mértek IV. Béla király seregére.
Miután a magyar hadsereg legnagyobb része összegyűlt, a király Ugrin érsek ösztönzésére elhagyta Pestet és a tatárok ellen indult. E hírre Batu kán magához rendelte szanaszét portyázó csapatait, és a magyar hadsereg előtt lassan visszavonuló tatárhadat a Sajó bal partján, a Sajó, Hernád és Takta által képezett szögletben központosította. Vele szemben, a Sajó jobb partján elterülő Muhi pusztán ütött tábort a magyar hadsereg.  Hogy a rendkívül mozgékony ellenség meg ne lephesse, Béla a magyar csapatokat egy tömegben csoportosította. Sátor sátor mellett állott, az egész tábort szekérvár vette körül aránylag kis térre szorítva, emiatt a magyar hadsereg a döntő pillanatban nem volt képes kifejlődni, harcrendbe állni. Rogerius feljegyzése alapján még az ellenséggel szemben, a döntő csata küszöbén sem szűnt meg az egyenetlenség, a háborgás a király ellen: „Azt akarták, hogy a király csatát veszítsen, hogy aztán kedvesebbek legyenek a király előtt, hogy inkább megbecsülje őket s kinevették a királyt, midőn ez a Sajó partján átvezető híd védelmére felváltva ezer embert rendelt.” A mongol vezérek látva, hogy a magyarok csak védelemre gondolnak, támadólag léptek fel. Április 11-én éjjel megtámadták a hidat, s a megáradt Sajón a tábortól nem messze gázlót találva megtették az előkészületeket a magyar tábor körülkerítésére. Egy orosz szökevény elárulta a mongolok tervét s Kálmán herceg, a király öccse és Ugrin érsek a hídon már átvonulni kezdő mongol csapatokat heves csatában visszanyomták, de ezalatt a Szubutaj által vezetett mongol csapatok átkeltek a gázlón, s a most már minden oldalról körülfogott magyar táborra hajnalhasadtakor nyílzáport zúdítottak. A magyar táborban irtózatos zavar keletkezett. A szűk téren a katonák lépten-nyomon a sátrak kötelékeibe botlottak, lehetetlen volt harci rendbe állni; a kivonulást a táborból a mongolok nyílzápora tette lehetetlenné. Rendes ütközetről szó sem lehetett, csak kisebb fegyelmezett csapatok próbálhatták meg a táborból kirohanva áttörni vagy visszaszorítani a tatárok gyűrűjét.  A
templomos lovagok, Kálmán herceg és Ugrin érsek dandárjaikkal
kétségbeesett hősiességgel harcoltak, de a templomosok mind egy szálig
elestek, Kálmán és Ugrin súlyosan megsebesülve kénytelenek voltak
visszavonulni. A tatárok ekkor felgyújtották a tábort, s a fejetlenség
általános lett. Mindenki igyekezett menekülni. Egyesek áttörtek a
mongolok sorain, de a legtöbben azon a kapun igyekeztek menekülni,
melyet a mongolok soraik között szándékosan nyitottak, nehogy a
magyarok nagy tömegét a végső kétségbeesésig ingereljék. Ezen az úton,
amely Pest felé vezetett, igyekeztek a legtöbben menekülni. Az irgalmat
nem ismerő erélyes üldözés azonban, amely a mongol hadviselésnek,
éppúgy, mint a régi magyarok harcmodorának, egyik jellemző vonása volt,
teljessé tette a magyar hadsereg vesztét. Igen kevesen tudtak menekülni
a vérfürdőből.A király, kit hívei önfeláldozóan védelmeztek, a nagy tömeg útjával ellenkező irányban, északnyugatra a hegyek közé menekült, és talált védelmet. Öccse, Kálmán, bár súlyosan megsebesült, váltott lovakon elérte Pestet s a Dunán átkelve, megszabadult üldözőitől, de májusban belehalt a csatában szerzett sebeibe. A csatatéren maradtak, vagy az üldözés közben estek el: Mátyás esztergomi érsek, Ugrin kalocsai érsek, Gergely győri, Jakab nyitrai és Rajnald erdélyi püspökök. |
|
|
| Összes hozzászólás: 0 | |
