Főoldal » 2012 » Április » 1 » A kerlési csata
17:48:36
A kerlési csata

"102. Ezek után pedig a pogány kunok a Meszes kapu felső vidéke felől, áttörve a gyepűket, betörtek Magyarországra, és a Nyírség egész területét egész Bihar városáig kegyetlenül kifosztották, majd férfiaknak és nőknek, valamint különböző állatoknak végtelen sokaságát hurcolva magukkal, gyanútlanul átkeltek a Lápos patakon és a Szamos folyón, s visszatérőben voltak. Így Salamon király és Géza herceg a fivérével, Lászlóval együtt seregüket összegyűjtve, roppant sietséggel siettek, s mielőtt még a kunok áthágtak vol-na a hegyeken, a Meszes kapun átkeltek Doboka városába. Ott csaknem egy egész héten át vártak a kunok érkezésére. Az egyik kém azután, név szerint Franciska, aki szamosújvári volt, pénteken értesítette a királyt és a herceget, hogy a kun sereg közeledik.
A király és a herceg erre seregükkel oda lovagoltak, mindvégig sietve, és azon az éjszakán a kunok közelében táboroztak le. Szombaton pedig kora hajnalban keltek, mindnyájan megerősítették magukat a szent ostya levével, majd hadrendbe állítva csapataikat, megindultak a pogányok ellen, hogy megütközzenek. Amikor meglátta ezt a pogány hadsereg vezére, név szerint Osul, aki a kun fejedelemnek, Gyulának a kíséretéhez tartozott, minthogy gőgjében roppant fölfuvalkodott volt, és túl sokat képzelt magukról, így szólt az övéihez; „Menjenek az ifjak a fegyverforgatáshoz nem értő magyarok ellen, és vívjanak játékháborút velük!" Azt hitte ugyanis, hogy senki sincs, aki velük harcba szállni merészelne. A pogányok pedig, megindulva a magyarok ellen, meglátták rettenetes csapataikat, és nagy sebtiben jelentették vezérüknek, Osulnak. Ez azután összegyűjtve a kunok egyesített seregét, gyorsan egy igen magas hegy peremére vette be magát, abban a hiszemben, hogy ez a legnagyobb oltalmául szolgál. Annak a hegynek a megmászása ugyanis - melyet az ott lakók Kerlésnek hívnak - igen nehéz. Ugyanennek a hegynek a lábánál gyűlt egybe az egész magyar hadsereg. Salamon király katonái mindnyájan egyformán selyemből készült zászlóikat vitték.
A pogányok pedig már elfoglalták állásaikat a hegytetőn, s közülük a vitézek és vakmerőbb nyilasok leereszkedtek a meredek hegy közepéig, hogy a magyarokat távol tartsák a hegy megmászásától. Így hát irgalmatlanul roppant sűrű nyílzápor zuhatagot zúdítottak a király és a herceg hadának csapataira. Bizonyos híres magyar vitézek azonban rárontottak ezekre a nyila-sokra, és sokakat a hegy oldalán megöltek közülük, s csak nagyon kevesen maradtak, akik lovaikat íjukkal verve-ösztökélve, épphogy föl tudtak kapaszkodni társaikhoz. Salamon király hév lelkesültségében vakmerően, fogcsikorgatva, csapatával együtt a legmeredekebb kapaszkodón úgyszólván kúszva kapaszkodott föl a pogányokhoz, akik roppant sűrű nyílzáport zúdítottak rá. Géza herceg viszont, minthogy mindig elővigyázatos volt, egy enyhébb kapaszkodón kapaszkodott föl és nyilakkal tört rá a kunokra.
Fivére, László az első roham alkalmával négyet megölt a legvitézebb pogányok közül, ám az ötödik, akit azután ott helyben megölt, nyíllal súlyosan megsebesítette. Később az isteni könyörületesség folytán hamarosan föl-gyógyult ebből a sebéből. A pogányok tehát, minthogy a magyarok igen kegyetlenül osztogatták közöttük a halált, megfogyatkozván, nyomorultul megfutamodtak. A magyarok gyorsan üldözőbe véve őket, igen éles és szomjas szablyáikat részegre itatták a kunok véréből. Bizony a kunoknak simára borotvált fejeit, mint a még éretlen tököket, úgy vágták szét kardcsapásaikkal.
103. Végül Boldogságos László herceg meglátott egy pogányt, aki a lova hátán egy szép magyar lányt vitt. Mármost Szent László herceg azt hitte, hogy az a váradi püspök leánya, és bár súlyos sebesült volt, mégis nagy sebesen üldözőbe vette azon a lován, melyet Szögnek hívott. Amikor pedig már majdnem elérte, hogy ledöfje lándzsájával, egyáltalán nem tudta, mert sem az ő lova nem futott gyorsabban, sem annak a lova nem maradt le egy csöppet sem, hanem mintegy karnyújtásnyi távolság volt a lándzsa és a kun háta között. Így hát Szent László herceg odakiáltott a lánynak, és mondta: „Szép húgom, ragadd meg a kunt az övénél, és vesd magad a földre!" Az így is tett. Ekkor Boldog László herceg távolról eltalálta lándzsájával, midőn már a földön feküdt, meg akarta ölni. A lány azonban erősen kérlelte, hogy ne ölje meg, hanem engedje el. Ebből is meglátszik, hogy az asszonyoknak nincs hitük, mivel valószínűleg bűnös szerelemből akarta őt kiszabadítani. Szent László herceg azonban sokáig viaskodott vele, s miután elvágta az inát, meg-gyilkolta. Hanem a lány nem a püspök lánya volt.
A király tehát és a dicső hercegek, miután csaknem az összes pogányt megölték, s az összes keresztényt kiszabadították a fogságból, az egész Magyarország a győzedelmes seregével, s győzelmi diadallal örvendezve tértek vissza. „Lett" tehát „nagy vigasság” egész Magyarországon s „himnuszokkal és imákkal áldották az Istent", aki győzelmet adott nekik."

Képes krónika
Kategória: Nagy csaták | Megtekintések száma: 746 | Hozzáadta:: hardapa | Címkék (kulcsszavak): kunok, csata, kerlés, Szt László | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]