A 19. sz. vége óta kalandozó hadjáratoknak vagy kalandozásoknak nevezik azokat a magyar hadjáratokat, amelyeket a honfoglalást követően a magyarság vezetett Európa különböző vidékeire. 862 és 970 között bizonyosan, legalább negyvenhét hadjáratot indítottak a magyar seregek, ebből harmincnyolcat nyugati, kilencet déli irányba. Mutatnak nyomok északi és déli irányú hadjáratokra is, de ezek részleteiről nincs információnk. A IX. század végén, X. század elején a Kárpát-medencében letelepedő magyar törzsi társadalom vezetői, fegyveres kíséretük fenntartásának céljából indítottak a korban állandósuló, zsákmányszerző portyákat, melyeket a magyar történetírás kalandozó hadjáratoknak nevez. A bizonytalan, sokszor anarchikus bel- és külpolitikán felülemelkedni kívánó nyugat-európai uralkodók szívesen alkalmazták zsoldosként az Európa-szerte rettegett magyar harcosokat ügyeik rendezésére. Végül ez vezethetett a Kárpát-medencébe vissza-visszatérő magyarok harcmodorának kiismeréséhez, melyet az első vereségek közvetlen okaként tartunk számon.